Az elmúlt héten a luzerni (Svájc) turisztikai egyetemről egy diákcsoport tanárai kíséretében tanulmányúton vett részt Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön: a turizmus lehetőségeiről készítettek tanulmányokat, illetve gyakorlati javaslatokat fogalmaztak meg, amelyeket a kovásznai művelődési házban mutattak be. A csoportokban végzett munkába bekapcsolódott a Babeş—Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett turisztikai karának néhány hallgatója is.
A luzerni turisztikai egyetem hallgatói és tanáraik kovásznai kapcsolataik révén immár negyedik alkalommal jöttek Romániába a turisztikai adottságokat tanulmányozni. Idén Kovászna mellett Sepsiszentgyörgyön és Buzău megyében is szétnéztek. Felmérték, hogy milyenek a szállodák, a panziók, a vendéglők, és milyen a turizmust elősegítő infrastruktúra. Vannak-e jó utak, olyan kikapcsolódási lehetőségek, amelyek a pihenésre vagy éppen a szórakozásra vágyó turistákat vonzanák.
A tavalyi szemináriumon kiemelték, hogy Kovásznán nagyobb hangsúlyt kell fektetni a turisztikai marketingre, a hely és a környék értékeinek népszerűsítésére, olyan helyi jellegzetességekkel kell vonzóvá tenni az idegenforgalmat, mint például a környék népi szokásainak, népművészetének és néptáncainak bemutatása, lovas hintózás stb. Továbbá nagyon fontosnak tartották a turisták tájékoztatását, és felhívták a figyelmet, hogy ehhez minél több szórólapra lenne szükség. A fürdőváros turisztikai adottságainak népszerűsítésére kiváló lehetőséget nyújt az internet is, ám amint akkor elhangzott, a Kovásznáról szóló weboldalak jelenlegi formájukban e célra nem alkalmasak. A fiatalok azt is bemutatták, miként kellene kinéznie és mit kellene tartalmaznia a polgármesteri hivatal vagy a szívkórház honlapjának ahhoz, hogy aki a városról érdeklődik, könnyen eligazodhasson. Ugyanakkor javaslatot tettek egy turisztikai információs központ vagy iroda létesítésére.
A kovásznai szállodákat illetően a svájciak kifejtették, hogy egyedül a Clermont üti a mércét, a többi nem mindenben felel meg a mai követelményeknek. Mint mondották, a többi szállodában a vendégek panaszkodtak, hogy hét végén — amikor a gyógykezelés szünetel — nincs, amivel tölteniük szabad idejüket. Erre szerintük megoldást jelentene néhány, sétálásra alkalmas útvonal kiképzése. A hallgatók erre vonatkozóan konkrét megoldást is ajánlottak: a szívkórháztól elindulva a Horgász-völgyön fel — a Ceauşescu-villa előtt —, majd a kilátó és a Sósfürdő érintésével visszakanyarodva egy 105 perces gyalogtúrára lehetne útvonalat kijelölni. A kék szívben fehér kereszt jelzésű sétaútnak heART (a szív angol megnevezése) lenne a neve. A szójáték arra is utal, hogy az útvonal pihenőhelyein természetes anyagokból készült térplasztikákat, padokat, asztalokat stb. lehetne elhelyezni.
Amint dr. Tatár Márta, a megyei tanács RMDSZ-es képviselője, a kovásznai önkormányzat és a svájci egyetemisták közötti kapcsolat egyik létrehozója elmondta: a svájci egyetemistákkal való együttműködésnek a fürdővárosban több kézzelfogható eredménye van. Ilyen például a városközponti szabadtéri sakktábla, a szívkórház udvarán elkészített Vita-parcurs gyógysétapálya vagy a városközpontban befejezés előtt álló turisztikai információs központ, amelynek az ötletgazdái a svájci egyetemisták voltak, a polgármesteri hivatalnak csak a terveket kellett elkészíttetnie, és pénzt kellett szereznie az építkezéshez. A heART sétaút nem készült el, viszont Thiesz János alpolgármester szerint nem feledkeztek meg róla.
Az egyetemisták idén is hagytak Kovásznán ötleteket, a legérdekesebb egy városi vonat (city-train) beindítása. Nem klasszikus, vasúti síneken közlekedő vonatról van szó, hanem olyan szerelvényről, amely gumiabroncsokon gurul. Ez különböző útvonalakon sétáltatná a turistákat, a kísérő idegenvezető pedig bemutatná a város nevezetességeit. A hallgatók kiszámították azt is, hogy évi ötvenezer utassal a vonatocska üzemeltetése nyereséges lenne. Svájcban egy ilyen szerelvény 150 000—170 000 euróba kerül, de itteni viszonylatban olcsóbban is be lehet indítani, pláne, ha másodkézből veszik.
A szeminárium anyagának egy példányát, amely több ötletet is tartalmaz, kinyomtatva és CD-n az egyetemisták átadták a város vezetőinek. Hátha megihleti őket valami. A gumikerekű vonat sem rossz ötlet, főleg most, amikor már jó aszfaltút is van hozzá a központtól a Tündérvölgyig.