Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 22., szombat: Közélet Törvényes a Mikó visszaszolgáltatása (Markó Attila szerint)Miközben az ortodox egyház folyamatosan építkezik, megkap olyan ingatlanokat, területeket, melyek nem is voltak az övéi, a történelmi magyar egyházaknak azt sem akarják visszaadni, ami jogos tulajdonuk, sőt, a Mikó körüli hercehurcával a visszaállamosítást akarják elkezdeni, illetve végérvényesen leállítani a restitúciós folyamatot; ez elfogadhatatlan, ezért kell újra a gyertyás tüntetés eszközéhez folyamodnunk, meg kell mutatnunk, erős közösség vagyunk, hangunk eljut Bukarestbe, Brüsszelbe is akár, sőt, ki kell használnunk Magyarország európai uniós elnökségét arra, hogy hangunkat felerősítse, hogy külső hatásra Románia felgyorsítsa a visszaszolgáltatást ― fejtette ki Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Markó Attilával, a restitúciós bizottságnak a Mikó visszaadása miatt bűnügyi perbe fogott tagjával tartott. ![]() Markó Attila és Antal Árpád András
Markó Attila felvázolta a történések sorrendjét, ismertetve, hogyan lett köztisztviselőből köztörvényes bűnöző. Hangsúlyozta, a Mikó-ügy országos erdélyi magyar érdek, mely két sepsiszentgyörgyi magyar ember, Benedek Levente és Fejér Zoltán személyes problémái miatt került veszélybe. Véleménye szerint nem törvénytelen a Mikó visszajuttatása a református egyház tulajdonába, és ezt a jogi háttér ismertetésével bizonyította.
Az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása 1997-től kezdődött, akkor még kormányrendeletekkel történt a restitúció, egy-egy ilyen rendelet melléklete meghatározott számú ingatlan listáját tartalmazta. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Mikóra vonatkozó visszaszolgáltatási kérését az 1999. évi 83-as sürgősségi kormányrendelet, illetve a következő évi 1334-es számú kormányhatározat szabályozta, ezek mellékletében 31. tételként szerepelt a Mikó kollégiumi épülete, de semmi más ingatlanvagyona. A visszaszolgáltatási bizottság feladata az igénylő által bemutatott bizonylatok áttekintése, az ingatlan akkori jogi helyzetének ellenőrzése, valamint a jogutód-megállapítás, ezek alapján állították ki a visszaadás tényszerű megállapítását tartalmazó dokumentumot, mely az egyházi tulajdon telekkönyvezését tette lehetővé ― a Mikó esetében ez a 2002. május 14-én kelt 58-as számú ténymegállapító jegyzőkönyv. Markó elmondta, a rendelkezésükre álló iratok szerint egyértelmű volt: a Mikó a református egyház tulajdona, kételyre okot adó dokumentum nem létezett, ezt bírósági jogerős döntés is megerősítette. A kollégium épületének visszaszolgáltatási eljárásával párhuzamosan az egyház ― joggal, emelte ki Markó Attila ― megtámadta azokat az adásvételi szerződéseket, amelyekkel a korábbi bérlők megvették az egyháztól elkobozott és önkormányzati tulajdonná vált lakásokat, arra hivatkozva, hogy a törvény kizárólag a magánszemélyektől államosított lakások eladását tette lehetővé. Benedek Levente és Fejér Zoltán az egyház által indított szerződésmegsemmisítési per kezdeményezését követően ellenpert indított, megkérdőjelezve az egyház jogképességét és perben állási minőségét, azt állítván, hogy az egyház sohasem volt a tanári lakások tulajdonosa. Ez utóbbi pert lezárva, 2006. március 15-én a bíróság jogerős ítéletben megállapította az egyház perben állási minőségét, azaz kimondta, az egyház megalapozottan kezdeményezte az adásvételi szerződések megsemmisítését a Mikó-kollégium vagyonának nyilvánvaló örököseként ― magyarázta Markó Attila. E jogerős határozat következményeként az adásvételi szerződések megsemmisítéséért indított per folytatódhatott, a tárgyalást 2007. június 29-ére tűzték ki. A bérlőknek nem maradt más eszközük, mint büntetőper indítása, hiszen ennek lezárásáig a polgári pert felfüggesztik. Céljuk az időhúzás, a bárhová üssünk, csak mi maradjunk épen elv alapján ― mondta Markó, hozzáfűzve: ezt nem tudja elfogadni. Mielőtt a szerződésmegsemmisítési per tárgyalására sor kerülhetett volna, 2007. május 30-án Benedek és Fejér feljelenti az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjait (Markó Attila mellett Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium akkori jogtanácsosát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosát), a telekkönyvi hivatal köztisztviselőit. Az ügyben tavaly decemberig folyt a nyomozás, Markó Attilát is többször meghallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, mint mondta, annak tudatában, hogy nem követett el törvénytelenséget, nem nyugtalanította az ügy ― mígnem azt mondták neki: nem érdekes, hogy igaza volt, visszaélést követett el. A tíz vaskos dossziéba összegyűlt nyomozási anyagból megszületett a vádirat, az ügy átkerült a bíróságra, Markó és társai ellen a vád: közérdek elleni hatalommal való visszaélés minősített formában. E vád azonban ― Markó szerint ― nem állhat, hiszen a visszaszolgáltatáskor sem szándékosan nem rejtettek el dokumentumokat, sem ellenérvekről nem vettek tudomást, azok nem is lévén (tudomása szerint Benedek Levente később, 2005-ben kezdett el nyomozni a levéltárakban, melyek során ― állítja ― bizonyosságot szerzett arról, hogy a Mikó sosem volt egyházi tulajdon), és anyagi kárt sem okoztak. Ha egy jogszabály téves lenne, azt kell támadni, nem az alkalmazók vétkét próbálni vélelmezni ― fejtette ki, levonva a következtetést: Romániában az igazság még mindig nem jelent nyert ügyet. Lenne eszköze hamis vádért, meghurcoltatásért ellenlépéseket kezdeményezni, de ,,inkább viszem a keresztet közösségünkért, mint azok sorába süllyedjek, akik ellenem tették ezt" ― mondta befejezésül Markó. A sajtótájékoztatón Antal Árpád András ismertette az RMDSZ országos vezetőségének állásfoglalását is, melyben a Markó Attila, illetve a Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen indított eljárásokat boszorkányüldözésnek tartják. A Mikó konviktusában tartott sajtótájékoztatón részt vettek a történelmi magyar egyházak képviselői, hangsúlyozva állásfoglalásukat az igazság mellett. A polgármester pedig azzal zárta az eseményt: találkozzunk vasárnap délután a gyertyás tüntetésen. Gyertyás tüntetés a Mikóért Utcai tiltakozásra szólítanak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében a magyar történelmi egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészei, a megyeszékhely önkormányzata és Antal Árpád András polgármester. A gyertyás, néma tüntetést az egyetemes imahét holnapi zárórendezvénye után tartják. A kezdeményezők kérik Sepsiszentgyörgy és Háromszék felelősen gondolkodó polgárait, hogy január 23-án, vasárnap 18 órától vegyenek részt az egyetemes imahét zárórendezvényén az evangélikus templomban, majd ezt követően, 19.30-kor együtt egy-egy szál gyertyával kezükben némán tiltakozó tömegként vonuljanak a Mikó-kollégium épülete elé. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 2259Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 26Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 22., szombat 08:16
mindenleben 16 hozzászólás mikeses, ugy latszik, epito volt a tegnapi kritikad, igy nem kell ujbol kiulnod a parkba...:)
2011. január 22., szombat 11:33
bzoal 735 hozzászólás A feljelentőket ( vajpn hogyan jutottak a lakáshoz?) ki kellene kergetni a városból,mivel az itteni közösségnek,sőt az erdélyi magyarságnak, rettenetes kárt okoztak.
2011. január 22., szombat 14:34
peti 133 hozzászólás bzoal! Nézd a tegnap számban megjelent hozászolásomban tett javaslatomat!
2011. január 22., szombat 16:24
ilkaneni 1 hozzászólás Kerem, Antal Arpad ur, ha meg van lehetoseg, jeloltesse magat az RMDSZ elnoki tisztsegere !
Senki nem tudna onnel felvenni a versenyt, annyira helyesek, jok a meglatasai, a velemenyei , a gondolatai ! Azonkivul egyszer volt alkalmam Ont hallgatni/latni egy TV adasban, kifogastalanul beszel romanul, nem mekeg - makog, mint a mostani RMDSZ vezetok, vagy a mostani eddigi jeloltek kozul ketto, akik szerepelnek allandoan a TV - ben 2011. január 23., vasárnap 10:31
buba7476 240 hozzászólás sajnos az ilyen jelentgetok,piszkalodo kotekedo,onzo gonosz magyarok rontjak a RMDSZ tekintelyet es ezekert,az ilyenek-hez hasonlokert forditottunk es forditunk meg sokan hatat a szervezetnek,-ilyenekkel egy talbol cseresznyezni...nem tanacsos A MIKO MINDIG IS EGYHAZI TULAJDON VOLT
2011. január 23., vasárnap 17:03
zucu 667 hozzászólás Az én bátyám is ott járt a Székely Mikó Kollégiumban /Isten nyugtassa/ ,legjobb tudomásom szerint mindig az egyház tulajdonában volt. Bzoalnak igaza van ,csak az a sajnos ,hogy a román/ortodox/templomok épitése kacsán soha semmi nehézségbne nem ütköznek, nekik mint többségieknek minden szabad.Nyárádszeredában is megépült az ortodox templom a kiss város kellős közepén ,hiába való volt a helyiek tiltakozása ,ott még annyi román sincs mint például Baróton.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
