Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 9., szerda: Közélet Együttműködik az EMNT és az SZNTEgyüttműködési megállapodást írtak alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki szervezetei. Rövid és középtávú tervek közös kivitelezésében állapodtak meg, együtt készülnek uniós pályázat benyújtására, de konzultálnak oktatási, gazdasági kérdésekben is — mondta el Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke. Segítséget nyújtanak az SZNT által kezdeményezett egymillió európai polgár aláírásának összegyűjtésében, hogy a tavaly decemberben hozott EP-döntés értelmében az Európai Parlament elé tudják terjeszteni azt a jogszabályt, amely szavatolja az európai őshonos kisebbségek önrendelkezési jogát. A megállapodás szerint az SZNT is segítheti tanácsokkal a magyar állampolgárságért folyamodókat, Sepsiszentgyörgyön a Konsza Samu utcai székházban munkatársuk az érdeklődők rendelkezésére áll — hangzott el. Gazda Zoltán, az SZNT sepsiszéki elnöke kiemelte, jó példával próbálnak elöl járni, ,,talán sikerül a két szervezet között időközben elhidegült viszonyt újramelegíteni". Szükség van az együttműködésre a közös célok érdekében, két vagy több szervezet jóval többet képes tenni, mint egyetlenegy — hangsúlyozta. Gazda Zoltán székely zászlóval ajándékozta meg az EMNT irányítóit, bízik benne, felkerül székházuk homlokzatára, és átadott egy DVD-t is a budapesti SZNT-ülés felvételével. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 963Olvasóink értékelése: 2.45Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||