Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:27
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. december 23., péntek: Közélet

Ösztöndíjak és iskolai zagyvaságok

Immár harmadik alkalommal az év utolsó soros tanácsülését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szent György-ösztöndíjasok köszöntésével kezdi, így történt ez tegnap is.
És szintén immár harmadik éve a testületi ülést kolindálók "nyitják", ez sem volt másképp tegnap. Azaz mégis, amennyiben ezúttal nemcsak kolindákat, de a Mennyből az angyalt is elénekelték a román és magyar fiatalok. Az ünnepi hangulatban heves vitákra nem került sor, minden határozat­tervezet azonban nem ment simán át a szavazáson, főként a tanügyi jellegűek.
A roma származású diákoknak adandó ösztöndíj kavarta az első kisebb vitát, kezdeményezőjeként Bálint József alpolgármester ismertette, az idén januárban bevezetett támogatás "nem volt osztatlan sikernek örvendő probléma", az első félévben többen igényelték, de hiányzásaik miatt sokan elestek az ösztöndíjtól. A folyamatban levő tanév ki­értékelése még nem készült el, de a program jövő évi támogatásához kérte a testület hozzájárulását. Szót kérve, Sztakics Éva alpolgármester bejelentette, le­mond az ösztöndíjkéréseket kiértékelő bizottság elnöki tisztségéről, mert a kezdeményező nem tartotta be a jogi procedúrát. A szavazáson aztán mind a 18 jelen lévő képviselő támogatta az ösztöndíjrendszer folytatását.
A jövő tanévre esedékes városi iskolahálózatról a megyei tanfelügyelőség által előterjesztett véleményezés tanácsbeli elfogadása már hevesebb vitát váltott ki, a testület jogi bizottsága nem adta rá áldását, mint Gazda Zoltán indokolta: "teljesen zagyva a rendszer, ami fel van építve". Ezzel a határozattervezetet előterjesztő Sztakics Éva is egyetértett, hozzátette azonban, arról nem dönthetnek a testületben, mennyire logikus vagy sem a tanügyi törvény. Elmondta, a beiskolázási számokról később dönthetnek, erre vonatkozóan ugyanis a minisztérium még nem dolgozta ki a végleges változatot. Bálint József szerint a törvény több lehetőséget is ad az önkormányzatnak, mint amennyivel a testület élt, ezért az MPP-frakció nem támogatja a tervezetet. Nyolcuk ellenszavazata, illetve tartózkodása ellenére a határozattervezetet elfogadták.
A Constantin Brâncusi Iskolaközpont által használt egyik épület bérlésének kérdése immár harmadszor került a tanács napirendjére, ez idáig halasztottak, "megspórolva" a kétszer havi ezer eurót, amit a Centrocoop Országos Fogyasztási Szö­vet­kezetek Szövetségének kellett volna kifizetni. Antal Árpád polgármester elmondta, továbbra is elvi kifogásai vannak a bérlést illetően, de már nem lehet odázni az ügyet, a jövő tanév kezdéséig megpróbálja a város megvásárolni az épületet. Hasonlóképp érvelt Bálint József alpolgármester is, felszólítva frakcióbeli társait, támogassák a tervezetet, azt is elmagyarázva a bér nagyságát kifogásoló Bereczki Kingának, hogy az ár semmivel nem több, mint amit a Néri Szent Fülöp-iskoláért fizet a város a katolikus egyháznak, társai azonban ezúttal nem hallgattak rá. Bereczki Kinga azt is javasolta, vonják össze a Brâncusi-iskolát a Mihai Viteazul Főgimnáziummal, ám kiderült, ez jogilag kivitelezhetetlen. Végül egy ellenszavazattal, hét tartózkodással (az MPP-frakcióból csupán Bálint József szavazott igennel) elfogadták a határozattervezetet.
A tanácsülés a szintén az év utolsó ülésén szokásos pezsgőbontással zárult.
Hozzászólások
2011. december 23., péntek 06:20
BartSimpson
717 hozzászólás
Bereczki Kingának abszoluté igazat adok. Ezért az összevonásért téptük/tépjük a szánkat mi is egy jópáran. Mit jelent kedves jogász úraim az, hogy jogilag kivitelezhetetlen ? Önök marháknak néznek bennünnket ? Igen. Hogy lehetséges az, hogy anno a Perspektíva Szakközépiskolát összevonhatták az akkori Olt Textillel, vagy most nemrég a Gámán Jancsit a Puskás Tivadarral ? Az óvodákról ne is beszélve. Ott jogilag tiszta volt minden, de mikor két román iskoláról van szó, akkor jogilag kivitelezhetetlen mi ? He ? A Brőncusi iskola egy vicc. Attól a pár értelmes diáktól eltekintve, többnyire szerény értelmi képességű egyének főzicskélnek arrafelé, ne beszélve arról, hogy 1/3 a diákoknak magyar/félmagyar. Az iskolának nincs meg a megfelelő infrastruktúrája, se tornaterem, se elegendő tanterem, se rendes konyha, még állítólag egy kis kápolna/oltár is működik ott ( amit az érvényben levő jogszabály tilt ). A másik oldalon ott van a Vitéz Misi ( Colegiul Naţional ?! ) egy baromi infrastruktúrával, ami köztudottan magyar iskola volt, ahol a város összes policáj, csobánfőmufti fiókái úgymond tanulnak. Na oda kellene kiszáljon a tanfelügyelőség. Kedves úraim : Nincs ilyen, hogy jogilag kivitelezhetetlen. Ez is egy ócska sz@r vicc.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
A sepsiszentgyörgyi SZKT margójára (Visszajelzés)
Ezen az ülésen elhangzottak egyértelműen bebizonyították, az RMDSZ berkeiben nagyon nagy a félelem, hogy a következő választásokon elveszítik uralkodó pozícióikat, tekintettel az Erdélyi Magyar Néppárt megjelenésére a politikai palettán, és az RMDSZ népszerűségének folyamatos csökkenésére a magyarság kö­rében.

- Demeter J. Ildikó:
Megfontoltan költekezik az angyal
Megfontoltan költekezik az angyal
Az ajándékozás lehet nyűg vagy öröm, és ez nem csak az anyagiaktól függ. Karácsonyt a legszerényebb háztartásban is lázas készülődés előzi meg, mindenki próbálja összeegyeztetni a lehetőségeit a vágyaival – az elmúlt két évtized fogyasztói lendülete azonban alábbhagyott, és bár ezt sokan a válsággal, a pénztelenséggel magyarázzák, nem feltétlenül erről van szó: hiszen ünnepváró előadásból az idén több jutott, mint máskor, és mindig került közönség.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS