Sepsiszentgyörgy, 2017. november 21., kedd 19:38
Köszöntjük Olivér nevű olvasóinkat!

Törőcsik Mari Sepsiszentgyörgyön (Reflex 2. Nemzetközi Színházi Biennále)

2012. március 5., hétfő, Kultúrkert
Törőcsik Mari
Törőcsik Mari
A sepsiszentgyörgyi Reflex színházi fesztivál második kiadásán nagyobb hang­súlyt fektettek a kísérőprogramok szervezésére, mint az elsőn – közölte érdeklődésünkre Musát Arnold, a fesztiválstáb "off" programjainak irányítója.
A színházi előadások mellett közel két hétig követik egymást a koncertek, közönségtalálkozók, de lesz filmvetítés, kiállítás, a szervezők figyelemre méltó műfaji változatosságot ígérnek minden szinten. A részletes program a Reflex honlapján (Reflexfest.ro), illetve a fesztivál Facebook-profilján olvasható.
A Reflex nyitónapján, március 16-án Barabás Zsolt és Henning János fotográfus kiállítása várja az érdek­lődőket, fényképeik a színházi fesztivál első, 2009-es kiadá­sán készültek. Aznap délután a Magma Kortárs Művészeti Kiállító­térben a Mester és tanítványa sorozatban Németh Ilona és Jaro Varga felvidéki művészpáros tárlata nyílik meg, este pe­dig a rendezvénysorozat egyik zenei ínyencségére kerül sor: a világhírű nagy-britanniai zenekar, a Balanescu Quartet koncertezik a színházban. Az 1987-ben alakult négyfős zene­kart a kortárs zene­művészet egyik legki­emel­kedőbb együtteseként jegyzik, a vo­nósnégyest a ro­mán származású Alexan­­der Bălănescu hegedű­vir­tuóz vezeti.
A fellépő együttesek között egyaránt találunk külföldieket és helybelieket, a vendégeknél szerepel Ada Milea színész, énekesnő Quijote című előadásával, a budapesti Santa Diver trió, valamint a lengyelországi Pink Freud dzsesszzenekar. Az esti koncerteken a zenekarok mellett több dj is hangol majd, a lemezlovasok táborában a Tamási Áron Szín­ház társulatának tagjai is szerepelnek.
A színházi fesztivál talán legizgalma­sabb, szakmát és nézőket egyaránt vonzó kísérő programsorozata az előadások utáni közönségtalálkozó a vendégművészek köz­re­mű­ködésével. A szervezők több­nyelvű tolmácsolást is biztosítanak, a beszélgetéseknek – miként a fesztivál első kiadásán is – a Gyárfás Jenő Képtár ad otthont. Egyetlen találkozót tartanak a nagyteremben: Törő­csik Mari­val, a Nem­zet Színé­sze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas szín­mű­vésszel Nánay István színházkritikus be­szélget március 25-én este. A koncertek, bulik a közönségtalálkozók után kez­dődnek.
A kísérőprogramok között szerepel egy film­vetítés is, a Tamási Áron Színház új stúdió­termében Wim Wenders berlini film­rendező Pina Bausch koreográfus-táncmű­vész életé­ről szóló, 2011-ben be­mutatott produkciója látható, amelyet a ta­valyi berlini nemzetközi filmfesztiválon dokumentumfilm kategóriában a legjobbnak értékeltek. Egyébként érdemes felidézni Wim Wenders díjátadási ceremónián elhangzott szavait: bár a gazdasági válság rá­nyomja bélyegét Európára, a filmek Euró­pája, a kultúrák Európája nem a bankoké, hanem azoké, akik szeretik a filmeket. Most e teátru­mok seregszemléjére készülődve ehhez talán itt, Sepsiszent­györgyön az is hozzá­fűzhető, hogy a kultúrák Európája – s Székelyföldje! – vélhetően azoké is, akik szeretik a színházat.
Hozzászólások
2012-03-05: Sport - Áros Károly:

2012 az Olimpiai Játékok éve: Hősök, győztesek 11.

Ötkarikás úszóvilág
Tengervízben rajtolt az újkori olimpiák úszóbajnoksága. Na de erről hadd meséljen az újkori olimpiák első úszóbajnoka, a magyar Hajós Alfréd.
2012-03-05: Kultúrkert - Csinta Samu:

Örömzene hajnalig

Ahol zenészek találkoznak, és hangszer is kéznél van, ott bármi előfordulhat. Aki meghívottként, érdeklődőként beesett a sepsiszentgyörgyi Di Stefano bárban szervezett februári zenésztalálkozóra, arra a hajnal is könnyen rávirradt.