Balázs Éva, 1974 és 1992 között Sepsiszentgyörgyön alkotó színművész életét, pályáját bemutató „beszélgetőkönyvet” ismertettek múlt héten a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A Marosvásárhelyen élő színésznőről tavaly jelent meg Máthé Éva interjúkötete, Balázs Évát most Bogdán László író, lapunk munkatársa kérdezte.
Balázs Éva élete három városhoz – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely – kötődik, mint mondta, az egyetlen olyan színész, akit szülei küldtek erre a pályára, noha magyar–francia szakra készült, édesapja ugyanis azzal biztatta, „többet nyerünk, ha Varságon a verset adjuk át”. Sepsiszentgyörgyre előbb Dukász Anna, aztán Sylvester Lajos hívta, az itt töltött évtizedeket tartja meghatározónak, „ennek a közönségnek köszönhetem, hogy vagyok, itt lettem Balázs Éva”. A nyolcvanas évek a tiltások, korlátozások mellett egyben a „vándorszínház hőskorát” is jelentették, „minden kicsi faluba elmentünk”, olykor „a petróleumlámpát tartottuk, és úgy mondtuk az igét”. Völgyesi András fedezte fel, akkoriban Seprődi Kiss Attilával ők ketten dolgoztak rendezőként a szentgyörgyi színházban, mindkettőnek kialakult csapata volt, „nem ez a baj, hanem hogy a színészek cserélhetetlenek voltak, mi nagyon nehezen éltük meg ezt”. A verset mai napig is ébren tartja, pályája egyik legfontosabb szelete a versmondás: az 1981 februárjában bemutatott, Farkas Árpád verseiből összeállított, Apáink arcán című műsorból 81 előadást tartott, lemezen is megjelent.
Melyik a kedvenc szerepe? Nem tud választani, mert nem lehet elveszíteni azt a harcot, ami a színész és a szerep között van, „benned marad egy életen át, úgy, ahogy van, vállalod, mert a színész soha nem akar rosszul játszani, van, ami sikerül, van, ami nem”. Nagy élményeként idézi fel a Tompa Miklós által rendezett darabokat, Tamási Áron Vitéz lélek című színművét és Sütő András Pompás Gedeonját, abban az időben vizionálások közepette „az elvtársak a Kentet szívták a nézőtéren, és mondták, mit kell kihúzni a szövegből”. Aztán 1992-ben családjával Marosvásárhelyre költözött, úgy gondolta, szükség van a váltásra, noha Szentgyörgy mai napig is fájó pontja. Tizenhat évig tanított a színművészeti egyetemen, de közel öt esztendeig nem lépett színpadra, ez nagyon megviselte. Most a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színművésze, ott főként Örkény István Macskajáték és Spiró György Csirkefej című darabjait szerette igazán.
Balázs Éva szerint „az őszinteség a színházban csak magaddal szemben kifizetődő”, s mint mondta, a könyvben sok mindenről nem beszél, például arról a világról, amelyet itt, Sepsiszentgyörgyön kapott: a Sugás vendéglő asztaláról, az igazi kávéházi hangulatról, Darkó Zsigáról, arról, hogy könyvekről, irodalomról beszélgettek. Mint fogalmazott, nem érte el célját, amíg él, dolgozni szeretne, mert ez életerő, ez oxigén...
