Az Igazság napja előestéjén sokan azért aggódnak, hogy nem leszünk elegen. A szervezők húszezerrel számolnak, a kétkedők örülnének, ha tízezren lennénk a tüntetésen. A számokon túl azonban látni, tudni kell: egy megmozdulás, tüntetés, tiltakozás erejét nem csupán a mennyiség határozza meg. Lehet, hogy az egybegyűltek sokasága az egyik legfontosabb tényező, a hömpölygő tömeg látványa lehet lenyűgöző, netán félelmetes – mégis, csupán egy a siker tényezői között.
A szakemberek már rég ismerik a kritikus tömeg kifejezést, amely a számszerűség mellett egy sor egyéb szempontra is vonatkozik, amikor egy megmozdulás sikerét vagy sikertelenségét értékeli. Elég a legkézenfekvőbbre, a Sánta Imre kezdeményezte tiltakozó őrállásra utalnunk, ahol – fizikai és szellemi megpróbáltatások árán – végül is egy maroknyi ember kitartása, következetessége még az óhatatlan kétkedések közepette is óriási hatással volt az események alakulására.
Nos, a holnapi Igazság napjának előzményei arra utalnak, hogy a siker – ahogy mondani szokás – elkerülhetetlen. A felfokozott hangulat, legalábbis helyi szinten, de Székelyföld, Erdély különböző pontjairól érkező hírek a készülődésről, az idefigyelésről, a magyarországi szimpátiaszervezkedések, általában a készültségi állapot igazolja ezt a derűlátást. Még akkor is, ha – ez idáig legalábbis – a román sajtó meglehetősen óvatosan vagy éppen rosszindulatúan kezeli az ügyet.
A résztvevők száma mellett tehát legalább olyan fontos, hogy a tüntetők – a fizikailag távol maradók, de lélekben itt lévők is – milyen üzenetet fogalmaznak meg. Nem csupán verbálisan, hanem magatartásuk, vizuális megjelenésük, spontán reakcióik, utólagos értékeléseik révén. Az üzenet teljes tartalma pedig – a tiltakozás formai elemein túl – a megoldások kis- és nagykapuit nyitogató lényeg lesz, amely a Mikó-ügy szimbolikus voltát nemzeti sorskérdéseink homlokterébe helyezi. S néhány hét múlva akár már történelmi pillanatként lesz értékelhető az Igazság napja.
