Moszkva jelezte, kész elismerni a szakadár Transznisztriát, amennyiben Kisinyov lehetővé tenné, hogy a Moldovai Köztársaság területén NATO-bázis létesüljön.
Szergej Gubarjov, az orosz külügyminisztérium rendkívüli meghatalmazottja a múlt hét végén kijelentette: amennyiben Moldova elveszíti szuverenitását vagy semlegességét, az Oroszországi Föderáció visszatér ahhoz a kérdéshez, hogy a Dnyeszter-mellék megvalósítsa önrendelkezési jogát. Az orosz diplomata kijelentéseit a Kreml zsarolásaként értékelték a moldovai fővárosban.
Szergej Gubarjov azt is hangsúlyozta, hogy a Dnyeszter-melléki rendezés végleges tervét az egymással szemben álló feleknek kell kidolgozniuk, kompromisszumot kötve egymással. A tárgyalások célja a Moldovai Köztársaság és Transznisztria további egymás mellett élése – jelentette ki a Kreml képviselője.
Vlagyiszlav Finagin, Transznisztria kormányának egyik tagja, a biztonsági szolgálat vezetője kijelentette, hogy az utóbbi fél évben Kisinyov az Egyesült Államok és Románia segítségével intenzíven fejleszti katonai erejét. Szerinte a szakadár területhez közel eső Bulboaca településnél lévő katonai gyakorlóteret titokban NATO-bázisnak készítik elő. Finagin úgy tudja, hogy a moldovai kormánykoalíció az ország alkotmányának módosítására törekszik annak érdekében, hogy a Moldovai Köztársaság területén külföldi katonai bázisok létesülhessenek.
Mindeközben Kisinyovban kitartanak amellett, hogy a Dnyeszter-mellékről az operatív orosz katonai egységnek is ki kell vonulnia a békefenntartókkal együtt.