„Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk, és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk” – Márton Áron püspök utolsó körlevelében megfogalmazott kérését szombaton a Sepsiszentgyörgyön avatott szobra leleplezése előtt László Károly színművész idézte, mondván: ez egyben üzenet s útravaló is mindennapjainkra, nem csak a hit évében, de életünk minden órájában.
A szoborállítással – melyre a belvárosi katolikus templom felszentelésének száztizedik évfordulóján került sor – az egyházközség régi álma valósult meg – ismerte el Szabó Lajos kanonok, arra kérve a hálaadó szentmisét celebráló Jakubinyi György érseket: „imádkozzék velünk és értünk, hogy egyházközségünk Szent József oltalma alatt megmaradjon, fejlődjék, s az Isten útján tovább tudjon haladni”.
Zsúfolásig telt a szombat délelőtti ünnepi misén a Szent József-templom, melynek története kapcsán Jakubinyi György érsek hangsúlyozta: amióta a magyarok bejöttek Erdélybe, a tizenharmadik században már feljegyezték, hogy Sepsiszentgyörgynek temploma volt. Emlékeztetett: Isten mindenhol jelen van, de ugyanakkor léteznek olyan helyek, ahol érezteti jelenlétét, segítségét. Szent Pál tanításából idézte: ti vagytok ez a templom, a Szentlélek temploma a megkeresztelt ember.
A huszadik század legnagyobb erdélyi magyar embere – így jellemezte az érsek Márton Áront megemlékezésében – nemcsak az élet szentsége, szenvedései miatt, hanem emberi nagyságában is, hiszen mindig hű volt papi hivatásához, katolikus egyházához, a szentatyához és népéhez. Felidézte: 1920 őszétől töretlenül haladt a papi hivatás útján, mindhalálig maradéktalanul teljesítve azt. Nem ismert semmiféle emberi félelmet, nyíltan tiltakozott a zsidók deportálása, a kommunizmus ellen, mert számára minden totalitárius rendszer egy tőről fakadt, s mert számára csak az igaz egyház, Krisztus egyháza létezett. „Akit nem kímélt a szenvedés, s aki nem kímélte magát a munkától: ez volt és ez marad számunkra Márton püspök” – összegzett megemlékezésében Jakubinyi György.
A déli harangszóra több százan gyűltek össze a templom kertjében a nagy püspök szobra körül. Szabó Lajos kanonok köszönetet mondva az alkotást megálmodó Vargha Mihály munkájáért, a támogatók adományaiért, Márton Áron ma is időszerű üzenetét elevenítette fel: „Elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. Keresztény és emberi életünk alapja a hit és ugyanakkor számunkra őseinktől való drága örökség.”
Egy közösségnek mindig jó iránytűre, jó példákra van szüksége ahhoz, hogy a helyes úton maradhasson, ezekből erőt meríthessen a nehéz időkben, s olyan példák kellenek, melyek helytállásra, kitartásra sarkallnak – fogalmazott beszédében Antal Árpád polgármester. Úgy értékelte: kevesen vannak azok, akik Márton Áron püspökhöz hasonlóan a nyugodt élet helyett az önfeláldozást, a meg nem alkuvást választották. Ő azon ritka emberek közé tartozott, akik inkább vállalták az üldöztetést, a meghurcolást, mintsem elárulják a közösség ügyét, az erdélyi magyarság ügyét. „Márton Áronnak szobrot állítani a legkevesebb, amit adhatunk, és a legtöbb az, hogy méltó utódokként azon dolgozunk, hogy az önfeláldozása ne bizonyuljon hiábavalónak” – hangsúlyozta a városvezető.
Márton Áron ülőszobrának leleplezése után Jakubinyi György érsek mondott áldást, a bensőséges ünnepség pedig koszorúzással, a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
