A sepsiszentgyörgyi Eufónia Kulturális Egyesület célkitűzései között szerepel a hagyományok tiszteletére, ápolására való nevelés is.
E célból indult tizenkét évvel ezelőtt a Tiszta Forrás népdalvetélkedő, és a székelyudvarhelyi Hagyományőrző Központtal együtt immár harmadszor sikerült megszerveznünk a székelyföldi népdalvetélkedők győzteseinek döntőjét is, melyre Sepsiszék, Kézdiszék, Erdővidék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék és Aranyosszék legjobbjai jelentkezhettek. Háromszékről tizenhét részvevővel indultunk, ennyien kaptak I. és II. helyezést a Tiszta Forrás Népdalvetélkedő különböző korcsoportjaiban.
A döntőre április 5-én Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium Nyirő József Dísztermében került sor. A zsűri értékelte a résztvevők megjelenését, eredeti népviseletét, az előadott dalok hiteles megszólaltatását. A kétfordulós verseny második fordulójában 16-an maradtak, ennek fele Kovászna megyéből. Közülük dicséretet kapott László István Botond és Máté Sándor Kézdiszentkeresztről, Kerezsi Csanád Sepsiszentgyörgyről, Füleki Zsófia Kézdivásárhelyről és Pető Melinda Barótról. III. díjat nyert Erőss Réka Sepsiszentgyörgyről, II. díjat Szalló Erzsébet Kézdivásárhelyről, I. díjat Borbáth Szilveszter Barótról. Említsük meg az őket felkészítő oktatókat is: Gábor Judit Kézdiszentkeresztről, Borbáth Ildikó Vargyasról, Szőts Dániel és Szilágyi Andrea Sepsiszentgyörgyről, Füleki Katalin Kézdivásárhelyről, Gyulai György Éva Barótról.
Elégedetten könyvelhetjük el, az őseink által ránk hagyott népdalkincs reneszánszát éli, egyre több fiatal szán rá időt, hogy hitelesen megszólaltassa és tovább éltesse mindannyiunk örömére.
KEREZSI MÁRIA