A sorjázó kérdések után már mondjuk is: mert minket senki nem kérdezett meg arról, hogy mit akarunk. Senki nem kérdezte, fájlalta, hogy az alig 53,8 százalékarányú románság az önrendelkezési jog alapján jogosan kaphatja meg Kelet-Magyar­ország területét, miközben a történelmi régióban 80 százalékot kitevő székelységnek ez már nem jár, de még területi autonómia sem! Arra a kérdésre, hogy miért nem engedtek népszavazást Erdélyben, a válasz egyszerű. Annak idején sok erdélyi román honfitársunk sem adta volna voksát arra, hogy egy elmaradott, félfeudális ország polgára legyen.
Tudnunk kell azt is, hogy nagyapáink nem gyáván menekültek a harctérről. Tud­nunk kell, ők nem veszítették el a háborút, hősiesen harcoltak, minket nem katonailag győztek le. Azt is kevesen tudják, hogy az utolsó magyar király, IV. Károly már 1917 elején békét akart kötni, véget akart vetni az oktalan vérengzésnek. Hitt a becsületes békében! S tudnunk kell azt is, hogy a Monarchia – Ausztria–Magyarország 1918. november 3-án – fegyverszünetet kötött, és leszerelte hadseregét. Romániában ennek fordítottja történt. A szélsőséges román nacionalista politikusok mindmáig büszke fenyegetésként emlegetik, hogy a román hadsereg már elfoglalta Budapestet, és ha nem bírunk magunkkal, bármikor elmasíroznak oda! Csak azt nem említik soha, hogy e diadalmas cselekedetre akkor került sor, amikor hazánk katonai védelem nélkül maradt. Azt sem említik, hogy Románia akkor rendelt el teljes mozgósítást, amikor véget ért az első világháború! Hallgatnak arról is, hogy a nemzetközi jog megszegésével támadtak Magyarországra, a hamis jogcímet hajtogatva, hogy a román hadsereg mint antantcsapat rendfenntartásra vonul Erdélybe, és csak a legfontosabb stratégiai pontokat szállja meg. Később már a magyar bolsevizmustól akarják megmenteni a magyar népet! A négy évig tartó háborúban a román hadsereg alig néhány hónapot harcolt, miközben a román politikai vezetés minden szövetségesét több rendben elárulta. „Há­lából” minden szomszédjától területeket szerez. A történelemben ilyen páratlan teljesítménnyel – ilyen szövetségi hűséggel – nem sok ország dicsekedhet!
Miután a román hadsereg betört a fegyveres védelem nélkül maradt Erdélybe, és megszállta Székelyföld jó részét, akkor döbbent rá a székelység arra, hogy szülőföldjén nem antantsereg, hanem megszálló hadsereg garázdálkodik. E helyzetben a székely fiatalok ezrei gondolkodás nélkül szöktek át az el nem foglalt országrészbe. A székely önkéntesekből alakult, 10 000–12 000 fős Székely Hadosztály készen állt arra, hogy felvegye a harcot a megszállókkal, megvédje ezeréves hazáját.
A román uralom brutalitással, megfé­lemlítéssel kezdődött. A román hadsereg által megszállt magyar településeken botozták az elöljárókat, nagyszámú túszt ejtettek, internáltak, vittek Romániába kényszermunkára. Óriási állami és magánvagyonokat koboztak el, elfoglalták a gazdag ezüst- és aranybányákat stb. Mindez Bră­tianu román miniszterelnök szerint azért történt, mert „Magyarországot a lehető legjobban meg kell gyöngítenünk”.
Miként lehetett elszakítani Magyarország területének több mint kétharmadát? Azért, mert a hosszú háborúba belefáradt magyar hadsereget hazarendelték a frontról, és már a határnál lefegyverezték. Nemcsak, mert voltak olyan katonai egységek is, amelyeknél a fegyelem meglazult, hanem azért, mert úgy gondolták: vége a háborúnak, nincs szükség fegyverben tartani a hazatérőket. Hittek a wilsoni elvekben, hittek az igazságos, a területi hódítás nélküli békeszerződés megkötésében. Mindezt akkor, amikor a szomszéd országok Magyarország területének megszerzésére törtek, erőteljes propagandát folytatva, félrevezetve Európa győztes nagyhatalmait. Franciaország és Nagy-Britannia politikai érdekből, illetve nemtörődömségből hozzájárult ahhoz, hogy minket szülőföldünkön hazátlanokként kezelhessenek. A haza-ország, a haza-állam helyett kaptunk állam-országot, állam-hazát, amelyben mostohául bántak és bánnak velünk. Nyíltan szemünkbe mosolyogják, nem jár nektek etnikai alapú régió. Fö­löttetek mi vagyunk az urak! Még a román himnusz is ezt emlegeti. Azt tehetünk veletek, amit akarunk! Kimagyarázzuk ennek a buta Európának, hogy lényegében jót teszünk nektek, ha nem adunk semmilyen kollektív jogot! Isten ments, hogy területi autonómiát kapjatok! Etnikai jellegű régiót? Még mit nem az ősi román földön!

Tízfelé szakítottak
A történelmi Magyarország szétforgácsolásának eredménye: jelenleg tíz ország osztozkodik rajta. Az utódállamok némelyike kitalált őstörténet alapján még történelmi jogra is hivatkozik. A világon nem sok ország dicsekedhet azzal, hogy saját magával határos!
Az idegen megszállók kemény kézzel fogtak a magyarság háttérbe szorításához. Ahelyett, hogy a megszerzett területeken a békés együttélésre, a gazdasági fejlődésre összpontosítottak volna, fegyverkeztek. Úgy érezték, hogy az igazságtalanul megszerzett területeket előbb-utóbb vissza kell adniuk. Arra törekedtek, hogy a magyarságot megfosszák anyagi javaitól, iskoláitól, nyelvének használatától, miközben az etnikai arányokat is megváltoztatják. Az utódállamok már az első pillanattól kezdve növelték az elnyomó apparátust, és magyarellenes törvényeket hoztak. A fajelmélet, a hazug történelem és oktatás révén erőszakosan folytatták a magyarság elnemzetietlenítését. A homogén román, az egységes szlovák és szerb állam megteremtői nem a toleranciára építettek. Ezt bizonyítja, hogy az utódállamok nagy létszámú hadsereget tartottak fenn. Mindezt akkor, amikor Ma­gyarország hadseregének létszámát 35 000 főre maximálták. Hihetetlen, hogy békeidőben Románia 278 000, Jugoszlávia 185 000 és Csehszlovákia 162 000 fős szárazföldi hadsereget tartott fenn. Az elképesztő méretű román hadseregről He­mingway írta, hogy azt Románia „elsősorban a nemzetiségek féken tartására hagyta fegyverben”.

A székelység nemzeti autonómiát akar
Úgy gondolom, hogy Románia keretében is biztosítható a székelység önrendelkezése, területi autonómiája! Ez nem jelent gettósítást, hanem azt, hogy Románián belül egy olyan szilárd belső anyaország teremthető meg, amelyben a román kisebbség jogainak példamutató biztosítása modellként szolgálhat arra, miként kell az erdélyi magyar kisebbségi jogait is szavatolni. Azok a hamis „magyar próféták”, akik a román nacionalista hatalom és a komprádor erdélyi magyar hatalmi elit zsoldjában, a médiában széthúzást keltenek, a székely autonómiáról becsmérlőleg beszélnek, nem ismerik a székelység történelmét. Az még érthető, hogy a félrevezetett román tömegeket zavarja, ha a többségi székelyek ragaszkodnak identitásukhoz, s megmaradásukat a területi autonómiában látják. De hogy az erdélyi magyarság számára érdekszervezetünk által fenntartott Erdély Televízióban – most, a Székelyföld szétverésének előestéjén – kerülnek magyar emberek, akik vállalják annak ódiumát, hogy a székelység megmaradása, autonómiája ellen prédikáljanak, égbekiáltó! Azok a magyar honfitársaink, akik nem akarnak ebben a „gettóban élni”, szálljanak magukba! A Nemzeti Összetartozás Napján kérem: fejezzék be a nemzetárulással felérő propagandájukat a székelység jogos igénye, a területi autonómia ellen! Nemcsak azért, mert szégyenteljes, hanem azért is, mert ezzel súlyos károkat okoznak az egész erdélyi kisebbségi magyarságnak is.
Bizonyos erők a háttérből azt sugallják, hogy a magyarok ellenségei a románságnak, mely „saját országában” háttérbe szorul. Ezt az érzést táplálja még a kommunista parancsuralmi rendszerben kialakult mentalitás, amikor csak tapsolni lehetett bármilyen jogfosztó intézkedés meghozatalakor. Azok, akik megszokták a többletjogokat, frusztrálva érzik magukat.
A székelység nem fogja elfogadni Szé­kelyföld elrománosítását Erdély magyar régiói és az egykor színmagyar nagyvárosai mintájára. Román „barátaink” és mások szerint minden rendben, csak a székely-magyar nép ne kérjen közösségi jogokat, mert akkor fejére áll a világ! A tévécsatornákon rögtön beindul a dübörögő szélsőséges nacionalista hazafiság. Habzó szájjal ferdítések, csúsztatások, butaságok hangzanak el, az előítéletek özönével gátlástalanul folytatják a gyalázatos és szemforgató félrevezetést. Meg kell nyíltan mondani, hogy nekünk, székelyeknek van hazánk: ez a történelmi Székelyföld, bár lélekben az egész Kárpát-medence is az!

Mire emlékezünk e napon?
1920. június 4-én, amikor a nagyhatalmak felelőtlenül feldarabolták hazánkat, „a magyar nemzet szimbolikus testét”, a történelmi Magyarországot, igazságtalan diktátumra került sor. Mert hiába kérte a magyar delegáció vezetője, a több nyelven beszélő gróf Apponyi Albert, hogy a magyar területek elcsatolása demokratikus úton, népszavazással történjék. Hiába jelentette ki, hogy a magyar nép, bármilyen kimenetelű legyen is a népszavazás, azt elfogadja: a „békehozókat” mindez nem érdekelte! Ezért nehéz elfogadni a diktátumot! Ne feledjük: Tria­nonban egy olyan országot vertek szét, amely az 1900-as években megteremtette a feltételeket, hogy a Kárpát-medencében megkezdődhessen a gazdasági felzárkózás a Nyugathoz. Az elkonfiskált magyar haza részein nemcsak a magyarok, de az úgynevezett többségi népek is szegénységbe kerültek. Csak rá kell nézni a térképre, és lehet látni, hogy a földgolyóbis legtökéletesebb földrajzi, gazdasági és politikai egységének feldarabolása minden itt élő számára békétlenséget és nyomort hozott. Egyértelmű hazugság volt a nemzeti államok megteremtésének maszlaga. Egy jól működő, történelmileg, gazdaságilag kialakult állam helyett több soknemzetiségű, életképtelen államot teremtettek. Trianon nem békét hozott, hanem újabb háborúk kitörésének magját vetette el. Csak Jugoszlávia példáját említsük: a dicső nemzetállam területén még háromnegyed évszázad múlva, az 1990-es években is véres, népirtó háborúra került sor. A nemzetállam területén hét állam és több autonóm terület jött létre.
Annak ellenére, hogy Magyarország szétverése a magyarság számára katasztrófát jelentett, a kirabolt, a letarolt és kifosztott maradék ország az elsők között állt talpra, állította helyre gazdasági életét. A húszas évek derekán Magyarország pénze a térség legerősebb fizetőeszközévé vált.
A magyar nép életképességét bizonyítja, hogy nemcsak a maradék országban, de a nemzeti elnyomás vasgyámsága alá került magyarság is, bár létszámban megfogyva, de a mai napig kultúrát, értéket teremt. A trianoni döntés napját nem véletlenül nevezzük a Nemzeti Összetartozás Napjának. Emlékeztet nemzetünk tragédiájára, és tudatosul, hogy bár tíz ország területén, valamint a világ különböző országaiban élünk, de értékteremtő, tehetséges nép vagyunk. Egy nemzetet alkotunk, és büszkék lehetünk gyönyörű kultúránkra és történelmünkre. A magyar haza a lelkünkben él, ezt semmilyen hatalom nem veheti el tőlünk!