A Barót Napok utolsó két napján „bulizós” programból nem volt hiány. A meglehetősen változatos zenei kínálat mellett helyet kapott a néptánc, a gyermekfoglalkozás, a hagyományőrzés, az emlékezés, huszártoborzó, és kerekasztal-beszélgetésen megvitatták a vidéket érintő kérdéseket is.
Szombat délelőtt Barót főutcáján vonultak fel zászlóikat lengetve a testvérvárosok népes küldöttségei, majd Lázár-Kiss Barna András polgármester hivatalos köszöntőjében a jövőbe vetett hitét hangsúlyozta, mondván: „városunk gazdagodhat és erősödhet, ha közösen cselekszünk”.
A Baróti Szabó Dávid Középiskolában a város néhai díszpolgárának, Bodosi Dániel festőművésznek emléket állító, Benkő Lajos által készített kopjafát leplezték le. Dimény János iskolaigazgató szerint, ahogy egységes magyar irodalomról beszélünk, úgy a székelyföldi festészet sem elszakítható az anyaországi képzőművészettől, azaz Bodosi Dánielt is tekinthetjük annak jeles képviselőjének. A festőművész lánya, Darvas Annamária édesapja életének fő momentumait felidézve emlékezett. Szólt az évszázadokra visszavezethető családról, gyermekkoráról, tanulmányairól, művészi pályája kezdetéről, barátairól és mentorairól, szülőföldjéhez való kötődéséről, munkájának kiteljesedéséről és kiállításairól. Lázár-Kiss Barna András Erdővidék XX. századi legjelentősebb művészének nevezte Bodosi Dánielt, s a szülőföldjét önzetlenül szolgáló embert dicsérte.
A Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesülete által szervezett jószágkiállításra magyarhermányi, erdőfülei, olaszteleki, bodosi, baróti, köpeci és bölöni gazdák neveztek be. A szép – és láthatóan jól tartott – üszők, első borjas és többször ellett tehenek népes közönséget vonzottak. Volt is mit nézni, volt is mit tanulni a látottakból, hiszen napi 25–35 liter tejet adó haszonállatokat nem mindenki tud nevelni.
A művelődési ház kistermében a két egymást követő kerekasztal-beszélgetés témáit – Közös kulturális értékek, a turizmusban rejlő lehetőségek, illetve A testvérvárosi kapcsolatok jövőjéről – nem külön-külön, hanem közös felvetés során vitatták meg. Mint a felszólalók hangoztatták, Erdővidék hiába gazdag kulturálisan, ha hiányzik a megfelelő infrastruktúra, és szálláshelyekben is szegényes a kínálat. Ha minden így marad – hangoztatták a résztvevők –, az erre vetődő turistákra csak egyszeri szállóvendégként lehet számítani. Elhangzott: a testvérvárosoknak van mit tanulniuk egymástól, és az is, hogy az együttműködés mindannyiuknak hasznot hozhatna.
A tegnapi program fénypontja minden bizonnyal a huszártoborzó volt. Élvezetes látványt nyújtott a Barót utcáin felvonuló lovas sereg, majd a főszínpad előtt a díszes ruhákba öltözött legények seregbe hívó játéka. Verbunkot jártak, kulacsukból itatták a hajlandóságot mutatókat, beöltöztették őket mundérjukba, majd kézfogással és esküvel pecsételték meg a három esztendőre szóló, szép hazánkért, Magyarországért kötött egyezséget, de jó humorral spékelten a kiképzésből, illetve a rekcumozásból is fel-felvillantottak képeket a hagyományőrző legények.
Szombaton és vasárnap Ráduly Botond „Manó” és az Equinox, a NOX együttes volt énekese, Péter Szabó Szilvia, a TransylMania, valamint Charlie és zenekara lépett fel, az eseményt pedig tűzijáték zárta.