Várja a kormány válaszát az SZNTMárciusban újrakezdjük?

2013. október 29., kedd, Közélet

A székelyek nagy menetelését kezdeményező, szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) várja a román kormány válaszát, és azt, hogy tárgyalásra hívják Bu­karestbe az SZNT, a székelyföldi önkormányzatok, a magyar pártok képviselőit. „Csak rajtuk áll, hogy jövő március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napja megemlékezés lesz, vagy egy még nagyobb demonstráció” – mondta el a Háromszéknek Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
 

Izsák Balázs hangsúlyozta: tartaniuk kell magukat a menetelés kiáltványának szövegéhez, be kell bizonyítaniuk, hogy a párbeszéd hívei. Az SZNT a menetelésen részt vevő 120 ezer ember nevében levelet küld a kormánynak, amelyben összefoglalják a székelyföldiek követeléseit, ám most már egyértelműen a bukaresti vezetőkön múlik, hogy lesz-e alkalom az egyeztetésre. Addig nem helyes újabb tüntetést kilátásba helyezni, amíg nem adunk esélyt a párbeszédre – fogalmazott. Izsák Balázs azt is elmondta, hogy más szempontokat is figyelembe kell venni, egy nagy­méretű demonstrációt nem lehet néhány nap, hét alatt megszervezni. A márciusi 10-i marosvásárhelyi tiltakozást decemberben kezdték szervezni, a mostani menetelés előkészületei pedig már tavasszal megindultak, augusztus elején jelentették be, és azóta folyamatosan dolgoztak sikerén. Emlékeztetett: a katalánok évente egyszer, szeptember 11-én vonulnak utcára, akkor azonban hatalmas, milliós tömegben. Azon a napon mindent ennek rendelnek alá, és mindenki ott van.
Az SZNT elnöke elmondta, határidőt nem szabnak a román kormánynak, de ha semmibe veszik a székelyek nagy menetelésének párbeszéd-üzenetét, akkor jövő év márciusában újabb, talán még ennél is nagyobb tiltakozó megmozdulásra számíthatnak. „Ha vannak olyanok, akiknek most hiányérzetük volt, mert nem érezhették a 120 ezres tömeg súlyát, nem kiálthatták világgá mindenkivel együtt, hogy autonómiát akarunk, megtehetik majd következőkor, amikor nem menetelés lesz, hanem egy más tüntetési forma” – mondotta Izsák Balázs.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 224
szavazógép
2013-10-29: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

„Ennek a rendezvénynek, amelyen a demokratikus ellenzék pártjai közösen vettek részt, az összefogást kellett volna szolgálnia!” – magyarázta bizonyítványát néhány nappal a botrányba fulladó ellenzéki ünnepségek után Mesterházy Attila MSZP-elnök, akit nemrég saját pártjának kongresszusán mint Magyarország jövendő miniszterelnökét mutattak be (?), mintha előre innának a medve bőrére, noha jelenleg medve sincs, medvebőrről nem is beszélve.
2013-10-29: Közélet - Fekete Réka:

Elégedetlenek a pedagógusok

Tegnap délben a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének sepsiszentgyörgyi és Olt menti településeken tevékenykedő csoportvezetői a megyei kormányhivatal épülete előtt tartottak sztrájkőrséget, a megmozdulással csatlakoztak az országos tiltakozó akciókhoz, amelyekkel a november 6-i bukaresti tízezres felvonulást készítik elő.