Vilniusi csúcstalálkozóTársulási megállapodás Moldovával és Grúziával

2013. november 30., szombat, Világfigyelő

Az Európai Unió a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozón tegnap parafálta a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást Grúziával és Moldovával, egyben megállapodást írt alá Azerbajdzsánnal a vízumkötelezettség enyhítéséről. Ugyanakkor, mint az várható volt, elmaradt a társulási megállapodás aláírása Ukrajnával.
 

Iurie Leanca moldovai miniszterelnök történelmi pillanatnak nevezte az eseményt. Meggyőződését fejezte ki, hogy egy napon „országát biztosan beviszi az Európai Unióba”. Giorgi Margvelasvili grúz elnök beszédében az EU kaukázusi, az orosz–grúz határon tevékenykedő megfigyelői küldetésének jelentőségét emelte ki.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy a társulási megállapodást Grúziával és Moldovával jövőben fogják aláírni. „Gazdaságaink szorosabban fognak kötődni egymáshoz, szinte valamennyi vámkorlátozást megszüntetünk” – mondta. Her­man Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke gratulált a grúz és moldovai vezetők „elszántságához, bátorságához és politikai akaratához”, hangsúlyozva, hogy az EU tiszteletben tartja a két ország szuverenitását.


El a kezekkel Ukrajnától
Ukrajna tegnap elzárkózott attól, hogy aláírja a társulási megállapodást és a sza­badkereskedelmi egyezményt az EU-val, viszont a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában rögzítették: Kijev és Brüsszel továbbra is elkötelezett a társulási szerződés megkötése mellett. Mikola Azarov ukrán miniszterelnök az EP elnökéhez írt levelében jelezte, hogy a visszalépés indoka az orosz nyomásgyakorlás és az ukrán kereskedelmi forgalom veszteségei. Viktor Janukovics ukrán elnök tegnapi vilniusi sajtótájékoztatóján kijelentette: Ukrajna gazdasági és pénzügyi támogatást vár az Európai Uniótól, mielőtt aláírná vele a tervezett társulási szerződést. Újraindítanák az együttműkö­dést a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, valamint EU-s segítségre számítanak az ukrán gázvezetékek moder­nizálásában, és elvárják a bizonyos ukrán exporttermékeket sújtó kereskedelmi korlátozások feloldását.
José Manuel Barroso elutasította Ukrajna és Oroszország korábbi felvetését, miszerint rendezzenek háromoldalú tárgyalásokat Kijev, Moszkva és Brüsszel között az EU és Ukrajna közeledéséről. Szilárdan kijelentette: kétoldalú megállapodásba nincs beleszólása, főleg nincs vétójoga egy harmadik félnek. Az EU vezetői hang­súlyozták: az EU–ukrán társulásból Orosz­ország is hasznot tudna húzni, mivel az az egész régió gazdasági fejlődésére pozi­tív hatással len­ne. A társulási megállapodás alá­írását Ukraj­nával a jövő év elején Brüsszelben tartandó EU–Ukrajna csúcstalálkozóra halasztották.
Sokan úgy vélik, hogy Kijev mostani visszalépése hosszú hónapokra, akár évek­re visszavetheti nemcsak Ukrajna integ­rációját, de az egész keleti partnerségi prog­ram lendületét. A lengyel–svéd kezde­ményezésű keleti partnerség az unió hu­szonnyolc tagjára és hat szovjet utódállamra, Ukraj­nára, Fehéroroszországra, Mol­do­vára, Grúziára, Azerbajdzsánra és Ör­mény­­országra terjed ki.


Provokátorok a kijevi EU-párti tüntetésen
Az ukrán fővárosban a vilniusi csúcstalálkozó lezárulta után sem maradtak abba a tüntetések. Kora délután még rendzavarás nélkül tüntettek egymás mellett a Függet­lenség terén a sztrájkoló egyetemisták és az Európai téren a kormányzó Régiók Pártjának hívei. Annak ellenére nem történt incidens, hogy a rendőrök nem kerítették el a két demonstrációt egymástól. A kormánypárt alternatív megmozdulásán becslések szerint mintegy tízezren vettek részt. A demonstrálók jórészt vidékről érkeztek a fővárosba, kezükben nemzetiszínű lobogókat és a kormánypárt zászlóit tartották. Nem sokkal azután viszont, hogy vé­get ért a Ré­giók Párt­já­nak demon­strá­ciója, megjelentek a téren a rohamrendőrök. Az európai uniós társulási meg­állapodás aláírá­sáért egész nap tüntetők létszáma délutánra becs­lések szerint megközelítőleg húszezerre emelkedett. A késő délutáni órákban provokátorok vegyültek a kijevi EU-párti tüntetők közé, sokan tartottak attól, hogy estére erőszakba fordul a főként diákok részvételével tartott megmozdulás. Helyszíni beszámolók szerint rekordszámú, mintegy ötezer sportos kinézetű, vélhetően fizetett provokátor gyűlt össze az ukrán főváros központjában. A rendőrök tehetetlenek voltak, állítólag őket is megtámadták.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2013-11-30: Világfigyelő - :

Először lesz Pozsonyban magyar tüntetés

Civil szervezetekkel összefogva a szlovák parlament előtt szervez közös tüntetést jövő szerdán a Híd és az MKP, akkorra várható ugyanis, hogy a törvényhozás megkezdi a közoktatási törvény tárgyalását.
 
2013-12-02: Sport - Áros Károly:

Egyetemes magyar sport (Lapozgató 49.)

Mi, magyarok együtt jöttünk a Kárpát-medencébe, s bár szétszéledve élünk a nagyvilágban,
mégis együvé tartozunk.