Segítik a kovásznai egyházakat

2014. május 8., csütörtök, Közélet

Harmincezer lejjel támogatja Kovászna önkormányzata a város vallási felekezeteit. Az egyházközösségek ennél sokkal többet, közel félmillió lejt igényeltek a benyújtott hat pályázatukban.

  • A kovásznai katolikus templom. A szerző felvétele
    A kovásznai katolikus templom. A szerző felvétele

A tanácstagok döntése szerint – figyelembe véve az egyházközségek népességét – a legnagyobb támogatást, 14 217 lejt a református felekezet vajnafalvi, belvárosi és csoma­kőrösi egyházközössége kap­ta. A vajnafalvi és Ko­vászna fürdővárosi ortodox egyházközösségek 9083 lej támogatást kaptak, a római katolikus egyházközösség 6700 lejt. A kovásznai önkormányzati testület legutóbbi rendkívüli ülésén Domaházi János vetette fel: valaki ellenőrzi-e a támogatásként kiutalt pénzek felhasználásának módját? A pályázatokat elbíráló bizottság tagja, Kádár Gyula elmondta: az igénylésekben szerepel a felhasználás célja, így például a római katolikusok vakolat kipótlására, belső munkálatokra, járda felújítására fordítják a pénzt. Az ülésen elhangzott, megfontolandó, nem lenne-e célszerű meghatározott munkálatra kiutalni támogatást a felekezeteknek. A temetőkre fordítandó pénz egyébként már többször felmerült a kovásznai tanács ülésein. Thiesz János polgármester megjegyezte, hamarosan betelik a közös temető, arra is kellene gondolniuk, hogy pénzt különítsenek el újabb parcella megvásárlására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2014-05-08: Közélet - :

Állami támogatást az egyházi oktatásnak

Az egyházi oktatás állami finanszírozását sürgeti a katolikus püspöki konferencia, amely nyílt levélben fordult az oktatási miniszterhez.
2014-05-08: Közélet - Iochom István:

Turisztikai iroda készül Ozsdolán

Ozsdolán az egykori sörkert udvarán folytatják a tavaly elkezdett munkálatokat a vendégforgalmi tájékoztató iroda épületénél – közölte Brănduş Dendyuk Szilveszter polgármester.