Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 05:11
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

Egy sajátos történelmi utazás (Címertani világnap Sepsiszentgyörgyön)

2015. június 11., csütörtök, Közélet
Albert Levente felvétele
Albert Levente felvétele
Címertörténeti előadást tartott tegnap este a Székely Nemzeti Múzeumban dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Háromszék munkatársa. A rendezvénnyel a címertan világnapját jelezték Sepsiszentgyörgyön.
 
Európai heraldikusok kezdeményezésére ünneplik a heraldika világnapját június 10-én, mivel ezt a napot tekintik a címerek születésnapjának, ugyanis 1128-ban Geoffrey Plantagenetet lovaggá ütésekor címeres pajzsocskával is kitüntette I. Henrik angol király. Az előadó középkori címertekercsekből és címerkönyvekből mutatott ízelítőt, beszélt a lovagi tornákról és heroldokról, akik nevéből származik a címertan nemzetközi megnevezése. Ismertette a címerek alkotóelemeit, fejlődését és hanyatlását. Kitért a székely címerre is, hangsúlyozva, 1659-ben az erdélyi országgyűlés törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és hold párosa jelképezi, ismételten kiemelve: nap, és nem nyolcágú csillag.
Az előadás végén Szekeres Attila István ízelítőt nyújtott a karácsony előtt megjelent, Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című kötetéből, arra összpontosítva, hogy a heraldikus miként rajzolta meg a Magyar Királyság címerét 1915-ben, és tervezte meg Románia címerét 1921-ben. Az előadást színes címerkompozíciók vetítése tette érdekesebbé.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2015-06-11: Közélet - Szekeres Attila:

Fogy a magyar (A Kárpát-medence változó etnikai arculata)

A Kárpát-medence változó etnikai arculata az elmúlt évezredben címmel tartott előadást dr. Kocsis Károly akadémikus, az MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Az előadó főképp a Mátyás király utáni időszak népességi térképeit mutatta be és magyarázta, hisz a korai időszakok társadalmának etnikai összetételét szinte lehetetlen meghatározni. Az etnikai térszerkezet átalakulását időszakonként össze is hasonlította.
 
2015-06-11: Közélet - :

Tüntetnek a liberálisok

A prefektúra előtt szervezett tüntetésre toborozza híveit pénteken 12 órára a Nemzeti Liberális Párt sepsiszentgyörgyi szervezete, a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájával egy időben kívánnak Sepsiszentgyörgyön is szót emelni a Ponta-kormány menesztése mellett.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: