A katedrától a könyvtárig
Kiss László még Hollandiában tartózkodott, amikor megígérte, hazatérése után beszélgethetünk. Munkahelyén találkozunk, hiszen ahogy megérkezett, azonnal elkezdett dolgozni. Amikor belépek a könyvtár előcsarnokába, gyermekrajzokra hívja fel a figyelmem. Diákjai ötletes rajzokkal üdvözölték hazaérkezésekor, ezeket állította ki a folyosón.
Tornyosuló könyvhalmok közt kínál ülőhellyel, közben jönnek-mennek a végzős diákok, könyveket hoznak vagy visznek, tanulnivalót, egyetemi felvételire. Gratulálnak a mosolygós könyvtáros tanár bácsinak, jelzik, hogy követték útját a világháló segítségével, s drukkoltak neki. Nyilvánvaló, büszkék kerékpáros hősükre. Így vannak ezzel kollégái is. Közösségi oldalán valaki megkérdezte tőle, miért csak a román zászló lobogott a kerékpárján, miközben Hollandia felé tekert, át Románián és még hat országon. Mert Romániát képviselte a nemzetközi fórumon – mondja. Nem volt, nem  lehetett etnikai színezete a kampánynak. Tudja, mi mindenben részesülhetnének a diákok, ha a román kormány több anyagi figyelmet fordítana az oktatás eme fontos ágára.
Az eredeti útitervbe László Sepsiszentgyörgyöt is belevette. Hogy mégis elmaradt az itthoni kampányolás, azt így magyarázza:
– Piteşti-ről érkeztem Brassóba, az egyik legnehezebb útszakaszon, mert óriási szintkülönbséget kellett legyűrnöm, rettenetes melegben. Este fél nyolcra értem Brassóba, nagyon későn jutottam volna Szentgyörgyre, értelmetlen késő este már megtartani a kampányt. Meg aztán senki sem próféta a saját hazájában. Úgy gondolom, nem kell reklámoznom magam helyi szinten.
Kiss László a Bukaresti Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett 1997-ben. Másfél évig volt angoltanár a Kiss Árpád Általános Iskolában. Szép emlékeket őriz első iskolájáról. Hogy mégis felváltotta a katedrát a könyvek tárházával, azért történt, mert tapasztalnia kellett: egyre kevesebb a gyermek a Kiss Árpád-iskolában, látható volt, megszűnik az intézmény. Mindig szeretett könyvek közt lenni, gyermekkorában hetente öt-hatot is elolvasott, közel állt hozzá az iskolakönyvtárosi állás, ezért otthagyta a katedrát. Jelenlegi munkahelyét 1998-ban foglalta el, azóta a Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtárosa. Kedvenc tevékenysége a nemzetközi iskolai projektek lebonyolítása.
Külföldi kapcsolat
Kiss László az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Egyesületének (http://www.iasl-online.org/) honlapja segítségével alakította ki első nemzetközi kapcsolatát egy amerikai iskolakönyvtárral. A honlapon rendszerint számos könyvtári tevékenységre hívják az iskolakönyvtárosokat, és a világ bármely pontjáról be lehet kapcsolódni a nemzetközi hálózatba úgy is, hogy saját rendezvényről tölt fel fotókkal illusztrált tevékenységi beszámolókat. Így kezdődött.
– Október az iskolakönyvtárak világhónapja. Akkor különösen sok rendezvényt hirdetnek, könyvjelzőcserétől kezdve sok más programig. Lehet jelentkezni. Amikor feltettem a rendezvényeimet, mindig odaírtam, hogy erdélyi iskolakönyvtárról van szó. Az, hogy erdélyi, jó reklám, főleg az amerikaiak úgy harapnak rá, mint csuka az apró halra. Így felvette velem a kapcsolatot egy amerikai könyvtár, és a mai napig éltetjük azt. Bevont egy közös programba is, különféle szokásokról szólt ez évekkel ezelőtt. Aztán kiderült, hogy az iskolájuk egy északi tábornok nevét vette fel. Ajánlottam, hogy szervezzünk egy közös programot, témaként javasoltam a negyvennyolcas honvédek szerepét az amerikai polgárháborúban. Elég jó irodalma van ennek. Mikor száműzetésbe mentek a negyvennyolcasok, és semmi máshoz nem értettek, csak hadviseléshez, akik Amerikába emigráltak, részt vettek az amerikai polgárháborúban. Nagyon sokan mentek ki Kossuthtal is. Bogáti Péter írt is egy könyvet erről Őrnagy úr, keressen magának ellenséget címmel. A programban arról kellett írniuk a párokban dolgozó amerikai és háromszéki diákoknak, hogy milyen volt a negyvennyolcas szabadságharc Európában, Magyarországon, majd az amerikai polgárháborúról, és végül a magyarokról az amerikai polgárháborúban. Négy hétig zajlott ez, szerették a diákok. A sikertől felbuzdulva bátrabb lettem, én is kezdeményeztem kapcsolatokat. Az internet nem csak játékért van. Aztán már vadásztam a lehetőségeket.
A nagy út
Mégis, hogyan kezdődött, mi indította a kampányútra? Honnan az ötlet? Ráadásul kerékpárral – sorjázom kérdéseim:
– Senki sem biztatott az útra, nem volt bátorítóm. Amikor egy évvel ezelőtt elkezdtem megszervezni a kampányutamat, furcsán néztek rám, hogy mit akarok. Családom sem támogatott, mert két gyermekem van, egy hónapot csak úgy kilépni itthonról, életükből, nem kellemes. Anyagilag nem volt gondom, mindig valamelyik könyvtáros ismerősnél szálltam meg. A szervezés kezdetén felmerült, hogy egy társsal induljak útnak, de hát nem mindenki tud hiányozni egy hónapot itthonról. Az út során sokszor megadatott, hogy könyvtáros kollégák kerékpároztak velem egy-egy szakaszon.
Mi, akik itthonról figyeltük útját, olvastuk, követtük közösségi oldalán, blogján naponta feltöltött élménybeszámolóit, fotóriportjait, csak ámultunk kitartásán, fizikai erején, mellyel legyőzte a sokak számára lehetetlent. Biztosan sok olyan élmény érte az út során, ami maradandó nyomot hagyott benne, pozitívak és negatívak egyaránt. Milyen lehetett, amikor a mélyponton volt, és azt hitte, feladja? Miként sikerült mégis felülkerekednie a fizikai nehézségeken, és erőt gyűjtenie, hogy tovább tekerhesse a pedált? – ezekről faggatom, és árad a szó Lászlóból.
Az, hogy erdélyi, jó reklám, főleg az amerikaiak úgy harapnak rá, mint csuka az apró halra
– A legnehezebb hazai útszakaszokon akadt segítségem. Például volt egy diák, ifibajnok kerékpározó, aki egy szakaszon előttem tekert, így kisebb erőfeszítést kellett kifejtenem. Ő elkalauzolt engem egy adott helyig Bukarestben, ott jött a barátom, aki gyorsfutár volt a fővárosban, és bevezetett a központba. Nélküle nem tudtam volna pontos lenni. A Román Nemzeti Könyvtárban vártak, nem lehetett késni. Az előre rögzített időpontok miatt nem abban a tempóban kerékpároztam, ahogy hozzá voltam szokva, gyorsabb iramot kellett felvennem, ami kimerített. Ezeket a távokat előzőleg beedzettem, de mindig közbejöttek előre nem látott problémák. Volt olyan, hogy 30 kilométert pluszban pedáloztam Magyarországon, mert a kerékpárutak nem ott vezetnek, ahol rövidebb lett volna. Voltak apróbb eltévelyedések is, például csintalan lurkók elfordítanak egy-két útjelző táblát, akkor az ember elmegy egyfelé.
Noha előzőleg sokat edzett az útra László – kerékpározott, tollaslabdázott, hogy megfelelő kondícióban legyen – szorította az idő, és túlhajszolta magát. Amint Magyarországot elhagyta, kezdett dagadni a lába. Ahogy haladt a cél felé, a kevés alvási idő is még nehezebbé tette a tekerést. De nem adta fel, minden este időben megérkezett az őt váró sokaság körébe, és lebonyolította kampányrendezvényét. Ezek, valamint a lelkes fogadtatás, hogy céljait nemzetközi szinten felkarolták könyvtárostársai, újra meg újra lelkesítették, erőt adtak az újabb napi 160–180 kilométernyi táv legyőzéséhez. Mélypontok és lelki magasságok közt hullámzóan nyelte kerékpárja a kilométereket. Kétezer-hétszázat...
A legnehezebb útja Németországban volt. Ott padlót is fogott – így mondja, mert négy napon keresztül csak verte az eső, szinte elviselhetetlen hidegben, szélfúvásban. Az Alpokban havazott is. Nürnbergig azért még letekerte a 184 kilométert szürke esőben, aztán egy útszakaszt vonattal kellett megtennie.
– A németek nagyon szeretnek kerékpározni, van kerékpárút mindenhol, de úgy, hogy bevisz a turisztikai látványosságokhoz, erdőbe, városba, épületekhez, és megnézi az ember azokat akkor is, ha nem az volt az eredeti célja. Nemcsak ezek a kitérők késleltettek, hanem az eső és a hideg is már-már az egészségem rovására ment. Melegben könnyebb lett volna. Azt mondtam, amit emberileg meg lehet tenni, megteszem, de nem vagyok vasból. Így egy szakaszon vonattal utaztam.
Maastrichtba érkezvén ámulatba esett: Kelet-Európából csak két résztvevő volt, egy horvát iskolakönyvtáros meg ő, azonban Ausztráliától Japánig, Afrikától Amerikáig minden kontinens képviseltette magát az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Egyesületének konferenciáján. Csupa olyan könyvtáros, aki a legjobb a szakmában. Felőlünk nézve az sem elhanyagolható, hogy nagy anyagi áldozatot vállaltak valamennyien, hiszen csak a részvételi belépő 500 euró volt. László előzetes egyeztetés alapján jutalomból vehetett részt a számára értékes továbbképzésnek is tekinthető rendezvényen. Könyvtári arculattervezésről, könyvtárépítésről, olvasásfejlesztésről, könyvtáros szervezetek építéséről, kampányokról és még sok szakmai témáról zajlottak a konferencia előadásai.
– A világ különböző részeiből érkezett kollégák mind olyan különleges emberek voltak, akik mellett, azt kell mondanom, én eltörpültem. Nagyon jó volt kapcsolatépítés szempontjából is a konferencia. Nekem már van egy évek óta kialakított nemzetközi kapcsolathálózatom, közös programokat is megvalósítunk, és most is olyan emberekkel kerülhettem kapcsolatba, akik igazán értenek a szakmájukhoz és akiktől nagyon sokat lehet tanulni. Sokféle könyvtárat bemutattak. Ahány könyvtáros, annyiféle könyvtár.
Kérdésemre, hogy a világ számos könyvtárát megismerve a Mikesét hol helyezné el, így fogalmaz László:
– Virtuálisan egyforma szinten áll a külföldi könyvtárakkal, az anyagi oldala viszont más kérdés. A romániai könyvtárak anyagi helyzete nehéz.
Mivel a romániai tantervben nincs könyvtáros óra, ezért pozitívumnak tartja, hogy a Mikesben belső iskolai szabályzat írja elő a diák-könyvtárszolgálatot. Ez abból áll, hogy naponta két diák a kilenc-tizedik osztályokból könyvtári munkára kap beosztást. Köztük olyan is akad, aki még sosem járt könyvtárban. Így a könyvtáros bemutatja azt, megismerik, mit hol találnak, megtanulják, hogy az információkat miképpen tudják elérni.
Egy másik út kezdete
Elérte-e célját közel egy hónapos kampányútján? – kérdezem Lászlót.
– A világot nem lehet egyedül megváltani. Rajtam kívül sokan vannak iskolai könyvtárosok, jó lenne, ha valamit ők is hozzátennének ahhoz, amit elkezdtem. Ha többen és folyamatosan beszélünk erről, akkor jobban tudatosul az emberekben. Mindenképpen megérte, elkezdtem ráirányítani az emberek figyelmét – nemcsak itthon, hanem külföldön is – arra, hogy mi a helyzet az olvasással, az iskolai könyvtárakkal. A sajtó segítségével a nemzetközi figyelem középpontjába vittem az ügyet. Én elkezdtem, valószínűleg lesz folytatása is.

Bede Erika