Amint arról lapunkban beszámoltunk, augusztus utolsó hetében 85 kiskorú táborozott Árkoson – a helybeli, a sepsiszentgyörgyi és a szentivánlaborfalvi unitárius gyülekezet vallásoktatásban részesülő, rászoruló, nehéz helyzetben levő kisebb és nagyobb gyermekei –, akik épp a záró istentiszteletre készültek, amikor váratlanul felbukkant a fogyasztóvédelmi igazgató egy munkatársa és négy rendőr kíséretében. Megtekintette a szállást és a konyhát, ezután kereste fel a tábor vezetőit – ismertette a történteket Kovács István. Kiemelte: a tábor gyakorlatilag ingyenes volt, a szülők csak jelképes hozzájárulást fizettek, támogató cégek és önkéntesek jóvoltából sikerült összehozni. A vendéggyermekek elszállásolását az árkosi egyházközség tulajdonában levő épületben, a művelődési házban oldották meg, földre helyezett tornamatracokon, hálózsákban aludtak, higiénikus mosdó és illemhely természetesen volt. Étkezésre a közösségi házban került sor, adottak a megfelelő feltételek, és minden rendben is volt. A gyermekek és a konyhán dolgozók mindegyike hozott orvosi igazolást arról, hogy egészséges, a szülők írásos beleegyezése is megvolt, az ételekből félretették a mintát, a közegészségügyi és állat-egészségügyi jóváhagyásokat is kikérték, „felelősségünk tudatában igyekeztünk biztonságos körülményeket teremteni” – sorolta a közügyigazgató.
– Luxusszállodát nem tud­tunk ajánlani, mert nem nekünk adták a kovásznai Fenyő Szállodát, sőt még azt is elvették, amink volt, de lehetőségeinkhez mérten ezzel is elégedettek voltunk, hiszen szinte a semmiből sikerült ezt a nagy létszámú, jó hangulatú tábort megszervezni.
Ebben az emelkedett lelkiállapotban készültünk a táborzáró istentiszteletre, amikor a fogyasztóvédelmi igazgató megérkezett egy munkatársával, négy rendőr kíséretében. Szétnézett, kifogásolta, hogy a gyermekek a földön alusznak, hogy nincs mérlegünk az ételadagokhoz, és nincs román nyelvű szabályzatunk. Kérte a tábori engedélyeket is, vele levő munkatársa közölte, hogy elég, ha bevisszük a székházukba, mert meghívtak magukhoz.
El is mentünk a megszabott időben, szeptember elsején, az igazgató ismét elsorolta a kifogásait, de én közben utánanéztem a törvényeknek, és megtudtam, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságnak csak a gazdasági egységeket van joguk ellenőrizni, az egyházak pedig nem azok, teljesen más jellegű a mi tevékenységünk még az iskolai táboroknál is. Az ételadagok mérését nevetségesnek tartom: az adományozók és önkéntesek jóvoltából gyakorlatilag ingyen kapták a gyermekek a kosztot, nem elvettek tőlük, hanem adtak nekik. A román nyelvű tábori szabályzat hiánya nem tűnt fel senkinek egy magyar nyelvű rendezvényen, de a vallásügyi törvény 16. cikkelye szerint belső köreinkben azt a nyelvet használhatjuk, amit jónak látunk. A 9. cikkely pedig kimondja, hogy a hatóságoknak együtt kell működniük az egyházakkal, támogatniuk kell őket munkájukban.
Hát ez minden volt, csak támogatás nem: úgy nyomták az orrunkba az igazolványukat, mintha drogdílerek lettünk volna, nem erkölcsi nevelést nyújtó személyek. Megijesztették a gyermekeket is – volt, aki sírt, elterjedt a hír, hogy bezárnak engem –, teljesen elrontották azt a derűs, hittel és bizakodással teli légkört, ami a héten kialakult; nem is tudtuk folytatni a programot.
Azzal teljesen egyetértek, hogy a gyermekekre oda kell figyelni, de egyáltalán nem az irántuk való aggodalom és gondoskodási vágy vezette a fogyasztóvédelmet: mikor bementünk a székházukba, megkérdeztem, hogy miért jöttek rendőrökkel, Diacon úr azt mondta, ők jelentették a táborunkat. Hát nem volt titok, az újságban és a világhálón is meghirdettük. Kérdeztem azt is, hogy miért nem elég a közegészségügyi, az állat-egészségügyi ellenőrzés, az volt a válasz, hogy „azok mind RMDSZ-esek”. Ezzel talán azt akarta sugallni, hogy nem végzik rendesen a munkájukat, ő pedig túlvállalja magát ennek ellensúlyozására. Engem is hazugnak nevezett, mikor azt mondtam, hogy istentiszteletre indultunk éppen, és mikor kifogyott az érvekből, a rendőrséggel kezdett fenyegetőzni. Végül úgy váltunk el, hogy kitessékelt az irodájából; megbüntetni nem tudott, mert nem volt jogalapja az egész ellenőrzésnek, de még egy jegyzőkönyvet sem írt, hogy tudjuk iktatni.
Mindezek, no meg az igazgató úr stílusa és hozzáállása miatt arra gondolunk, hogy politikai háttere van az egésznek, és ezért nem akarjuk elhallgatni: a püspök úr is állást foglal, hivatalosan panaszt tesz, még a szülők is hozzászólhatnak, mert nagy a felzúdulás. Hiszen ilyen alapon bármilyen magánrendezvényre, egy születésnapra vagy az istentiszteletre is bejöhet a fogyasztóvédelmi igazgató néhány rendőr kíséretében, ellenőrizheti, hogy a Biblia szavatossága nem járt-e le, vagy hogy az úrvacsorát hitelesített mérlegen osztjuk-e...
Kovács István szavait lelkésztársai, a szentivánlaborfalvi és a kézdivásárhelyi gyü­lekezeteket pásztoroló Bu­zogány-Csoma István, valamint a tábor házigazdája, az Árkoson szolgáló Bíró Attila is megerősítette. Leszögezték: nem a bosszúállás szándéka miatt fordultak a nyilvánossághoz, hanem azért, hogy tudtára adják a hasonló helyzetbe kerülőknek: nem kell félni, nem kell visszariadni a gyermekfoglalkoztatásoktól és a táborszervezéstől egy túlbuzgó intézményvezető miatt. Aki egyébként hatásköre túllépése mellett hitelrontást is elkövetett, mert az emberek azt hiszik, hogy lennie kellett valaminek, ha ilyen nagy garral kivonult a hatóság. A lelkészek szerint ez az ellenőrzés nem a gyermekek és nem a fogyasztók védelmét szolgálja, hanem a megfélemlítést, de ezt a célt nem érte el, sőt: az egyház emberei arra buzdítanak: „ne térdeljen meg senki”.