Az Osonó közösségben gondolkodik

2016. január 12., kedd, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely minden alternatív eszközt kihasznál, hogy a színház nyelvén nyújtson közösségi élményt, az előadások mellett közönségtalálkozókat, műhelyfoglalkozásokat, egyszeri kulturális programokat, táborokat szervez, tagjai karitatív tevékenységekben vesznek részt itthon, az országban és külföldön. A 2015-ös megvalósításokról és idei terveikről Fazakas Misi társulatvezető tájékoztatott.
 

  • Jelenet az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásból
    Jelenet az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásból

Tavaly tizenöt országban 133 előadást és 344 ingyenesen látogatható tevékenységet tartottak, 151 ezer lejes évi költségvetésük 65 százaléka külföldről származik,  fő támogatójuk a budapesti Tiszta Formák Alapítvány, amely a kiadások 15 százalékát fedezte. A Marokkóban bemutatott mask@face.now című, osonós és arab színészekkel készült előadás két díjjal tért haza a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztiválról: a legjobb csapatnak és előadásnak, valamint a legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal, melyet Daragics Bernadett kapott, októberben pedig a franciaországi Saint-Louisben tartott 29. Theatra Nemzetközi Színházi Fesztiválon díjazták a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által bemutatott, Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, amellyel közelebbről ünneplik a 425. fellépést. 2015-ben az Osonó háttérintézménye, a Bolyongó Színházi Egyesület kapta az év legjobb háromszéki civil szervezete díjat, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány ítélt oda.
Az elmúlt esztendőben tevékenységeik negyedét tartották Sepsiszentgyörgyön, a társulatvezető szerint ennél többre tudnának vállalkozni, ha a helyi önkormányzattól több támogatást kapnának. Elmondta: tavalyi  költségvetésük csupán három százalékát tette ki a város hozzájárulása, amelyből legfennebb egyszer tartanak előadást a Háromszék Táncstúdióban, ahol 500 lejes az órabér. A megyei tanács és a megyei művelődési központ résztámogatása együtt éri el a négy százalékot, különböző pályázatokból, ösztöndíjakból, a Tiszta Formák Alapítványtól kapott összegből és az 54,2 százalékot kitevő, önerőből generált bevételből tartják fenn magukat. Éppen a helyi támogatás alacsony szintje miatt költöztették tavalyi bemutatójukat, az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, magyar és román fiatalok tapasztalatán alapuló dokumentarista produkciójukat Csíkszeredába, ráadásul a társulat nyár óta székhely és raktár nélkül maradt, ami szintén hozzájárult döntésükhöz. A kétnyelvű előadást januárban és februárban több Hargita és Kovászna megyei településen bemutatják, jövő héten a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházban is láthatja a közönség. A helyi román társulattal közösen februárban, Cătinca Drăgănescu rendezésében színpadra állítják Székely Csaba Bányavakság című művét, majd márciusban olyan erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és ausztriai településekre térnek vissza, ahol korábban nagy sikerrel mutatták be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot.
Fazakas Misi elmondta, a térségből és Nyugat-Európából is pozitív visszajelzéseket kapnak, hogy előadásaik, műhelyfoglalkozásaik olyan egyedi hangot ütnek meg, ami hiányzik a színházi nyelvezetből, de még inkább a közösségépítő gyakorlatból. Meggyőződésük, hogy nemcsak városon és nemcsak a városok kulturális központjában, hanem iskolákban, lakónegyedekben, a legkülönbözőbb termekben és tereken is lehet és kell színházhoz közeli közösségi programokat szervezni. Partnereik közül kiemelte a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Művészeti és Népiskola támogatását, utóbbival együtt szervezik a százhúsz órás képzést pedagógusok számára azzal a céllal, hogy bővítsék azok eszköztárát, akik az óvodákban, iskolákban ünnepi műsorokat állítanak össze.
Az Osonó Színházműhely idén is folytatja közösségi projektjeit, az előadások mellett minél több olyan tevékenységet szerveznek itthon és külföldön, amely révén a közönséget is bevonják a közös gondolkodásba.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2016-01-12: Máról holnapra - Mózes László:

Menteni az erdőt

Kihirdette Klaus Johannis azt a törvényt, mely nemzetbiztonsági kockázatnak minősíti az egy hektárt meghaladó törvénytelen erdőirtást. Az államfő szombaton írta alá az ötven liberális honatya által kezdeményezett jogszabályt, amelyet a szenátus még decemberben elfogadott.
2016-01-12: Közélet - Huszár Szilamér:

A másság összeköt

A Down-szindrómát először 1886-ban az angol John Langdon Down professzor írta le. A tünetegyüttes olyan állapot, amelynek jellegzetessége, hogy születéstől kezdődően a sejtekben 46 kromoszóma helyett 47 található. Nagyon ritkán örökletes, hétszáz születésből egy esetben fordul elő, és kialakulásáért semmi esetben sem okolható a család. A Down-szindrómának nincs gyógymódja, viszont sokat tehetünk a babák, gyermekek fejlődése érdekében. A megyeszékhelyen működő Philadelphia Pro Familia Support Egyesület hivatásként kutatja fel és hívja közösségi életre a Down-szindrómával született gyermekeket és azok családját. A szervezet eddigi munkájáról és terveiről az egyesület elnökével, Lazăr Klaudiával beszélgettünk.