Korlátozott szólásszabadság

2016. május 4., szerda, Közélet

A hatóságok az előző évhez hasonlóan tavaly is több ízben próbálták korlátozni a magyar közösség szólásszabadságát, és időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet, amely tegnap tette közzé a romániai sajtószabadságról készült legfrissebb jelentését.

A 120 oldalas dokumentum a magyar közösségnek szentelt ötoldalas fejezetben felidézte, hogy a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetőket, a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztőit és a magyar közösségi jelképek kitűzőit is bírságokkal sújtották, magyar nyelvhasználatot korlátozó törvénytervezetek kerültek a parlament elé, Klaus Iohannis államfő pedig olyan kijelentéséért fosztotta meg Tőkés László EP-képviselőt román állami érdemrendjétől, amely a véleményszabadság keretei közé illeszkedik.
Kitér a jelentés arra is, hogy a kolozsvári városháza egy Autonómiát Erdélynek feliratú hirdetőtáblát tiltott be, Nagyváradon pedig a székely zászló magántulajdonú épületekre történt kitűzését is törvénytelennek nyilvánították.
Az ActiveWatch szerint ezen esetek közös jellemzője, hogy a hatóságok az – országot egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó – alkotmányra hivatkozva próbálják a magyar közösséget megfélemlíteni, szólásszabadságát korlátozni.
A román médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A törvényeket sok ízben rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák – olvasható a jelentésben.
Az ActiveWatch a hatóságoknak azt javasolja, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le minden, a magyar közösséggel kapcsolatos információt, akkor is ha „hivatalos” forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is.
A szervezet jelentése szerint a romániai szólásszabadságot számos egyéb jelenség is csorbítja. A dokumentum szerzői úgy látják, a hírszerző szolgálatok beszivárgása a szerkesztőségekbe, valamint hogy a romániai sajtót a tulajdonosi szféra korrupt finanszírozási mechanizmusok révén jelentős mértékben kiszolgáltatta a politikának, azt eredményezték, hogy a médiát propagandaeszközként használják és befolyásolni tudják a közbeszédet.
A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet nemzetközi összehasonlításban Romániát idén a tavalyihoz képest három hellyel előbbre, a 49. helyre rangsorolta a sajtószabadság tekintetében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-05-04: Közélet - Fekete Réka:

Nem iható a vezetékes víz (Réty)

Nincs rá bizonyíték, a rétyiek mégis azt gondolják, a vezetékes víz minőségének romlása összefügg azzal, hogy a Tricomserv márciusban egyoldalúan felmondta a helyi önkormányzattal kötött szolgáltatói szerződést. Tény ellenben, április végén a községvezetés kihirdette, hogy nem iható a rétyi vezetékes víz, kérik a lakosságot, mindaddig ne igyanak belőle, amíg az ellenkezőjéről nem értesítik őket.
2016-05-04: Közélet - Mózes László:

Székelyföld fejlesztése az embernél kezdődik

Székelyföld jelenéről, jövőjéről beszélt pénteken este a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében tartott vállalkozói fórumon Ambrus Tibor és Tankó László közgazdász. Elhangzott: szakmától és munkakörtől függetlenül mindenkinek tanulnia, fejlődnie kell, mert a székelység fejlődésének ez az egyedüli lehetséges útja. A fejlődést és a fejlesztést az embereknél kell kezdeni, ugyanakkor vállalkozás és egyház összefüggő fogalmak, nem két külön világ, hiszen az ember, a teljesítmény értékesebb, fontosabb, mint a pénzügyi szempontok.