Színes palettát kínálnak az érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozón, amelyre főként szórványbeli hagyományőrzőket várnak – hangoztatták tegnapi sajtótájékoztatójukon a szervezők. November 11–13. között a rendezvénynek huszonnyolcadik alkalommal ad otthont a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány, az erdélyi zenészek mellett fellép a budapesti Duna Művészegyüttes is.
Az idei meghívottak között Küküllő menti hagyományőrző táncosok szerepelnek Csombord, Magyarpéterfalva, Magyarbece, Szásznagyvesszős és Dombó településekről. Sajnos, egyre kevesebben vannak, akiket el lehet hozni egy ilyen rendezvényre, mert nagyon idősek, településenként egy-két hagyományőrző vállalja a részvételt – magyarázta Deák Gyula, az együttes igazgatója. Hozzátette, az elmúlt években számos vendégük volt, de előbb-utóbb ennek is vége szakad, mert nem lesz, akit elhívni. Ivácson László, az együttes művészeti vezetője ennek kapcsán jegyezte meg, nagyon megfogyatkozott az elmúlt években az erdélyi hagyományőrzők tábora, szinte naponta távoznak el közülük, „ez a kultúra most múlik”. Ráadásul Sepsiszentgyörgy távolabb húzódik az erdélyi szórványvidékek zömétől, nehezebben jutnak el ide, az idős zenészek, táncosok számára könnyebb kolozsvári vagy szamosújvári rendezvényeken részt venni.
A jövő hétvégi sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozón fellép hét szászcsávási cigány muzsikus is, zenekarukat a legszínvonalasabbnak tartják az erdélyiek közül. Először mutatkozik be a megyeszékhelyen a gyimesfelsőloki, fiatalokból álló Kesice Néptáncegyüttes, a hivatásos intézmények közül a budapesti Duna Művészegyüttes lép fel Puszták népe című előadásával. Erdélyben először lesz látható a Kallós Zoltán-életmű-kiállítás, a tárlat anyaga Szentendréről érkezik a Székely Nemzeti Múzeumba. Az oltszakadáti szórványra villant Ádám Gyula és Kovács László Attila fotókiállítása a Háromszék Táncstúdió előcsarnokában. Hagyományosan két táncházat tartanak, pénteken és szombat este, s miként megszokott, a szombat esti gálaműsoron az összes meghívott fellép. A vasárnap délelőtt a gyermekeké lesz, számos foglalkozást szerveznek, gyermekegyüttesek lépnek fel. A találkozó részletes programja a Háromszék Táncegyüttes honlapján (hte.ro) olvasható.
„Idehozzuk a szórványt, vagyis a népzene- és néptánctalálkozó programjának nagy része a szórványról szól, ezt fölvállaltan tesszük” – hangsúlyozta Ivácson László. Mint fogalmazott, az idős zenészeket is támogatják, a szászcsávásiak közül olyanokat is elhoznak, akik lakodalmakban már nem zenélnek, így Jámbor István „Dumnyezó Pista” szászcsávási prímást és társait csak a táncházmozgalom hozza össze.