Sepsiszentgyörgy, 2010.február 9., kedd Köszöntjük Abigél, Alex nevű olvasóinkat!
Tartalom 2010. február 9., kedd:
2009 május 30., szombat: Kovakő - diákmelléklet
Túl a kétszázadik előadáson (Osonó Színházműhely: Bolyongás)

Budapesten kétszázadik előadását ünnepelte az Osonó Színházműhely. A Mikes Kelemen Líceum Osonó Diákszínházának, a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának és a Művészeti Népiskola színészosztályának közös előadását Marosvásárhelyen, illetve Budapesten a Színváltások Fesztiválon mutatták be.


 Ez a fesztivál tulajdonképpen azért jött létre, hogy az egyetemi színházakat összegyűjtse, és a széles közönségnek bemutassa. Az évente kétszer megrendezett szemle 2007 óta egyfajta átmenet az alternatív, az amatőr és az egyetemi színházak seregszemléje között. Előadásai eddig minden alkalommal telt házakkal futottak, sokféle nézőréteget vonzottak. Öt nap alatt több mint húsz színházi előadást mutatnak be, amelyről másnap szakmai beszélgetést folytatnak a Tűzraktér (Független Kulturális Központ) udvarán.

A Részletek a bolyongás meséiből előadást Vásárhelyen egymást követően háromszor mutattuk be a Bolyai Farkas Líceum tornatermében, ahonnan este, az utolsó fellépés után továbbindultunk Budapestre. Az úton egy kis akadállyal találtuk szembe magunkat. A célállomástól száz kilométerre lerobbant az autóbusz. Több mint öt órát várakoztunk. Végül megérkeztünk Budapestre a Prizma Színházhoz, és amilyen gyorsan csak lehetett, felszereltük a díszletet, és kezdődött az előadás, egymás után kétszer. Úgy érzem, méltóan ünnepelhettük a kétszázadik előadást. Sikerült egy közös szakrális térben felmutatnunk a Hamlet-féle kétoldalú tükröt. Mindezt azért, hogy a néző az előadás ideje alatt, levetve maszkjait, találkozhasson mélyebb és igazi önmagával. Másnap a Tűzraktér udvarán szakmai beszélgetést folytattunk az előadásról. A nézők visszajelzései újra megerősítették a társulatot, hogy az út, amelyen halad a színház ürügyén, valódi, őszinte találkozásokhoz vezet, amelyet egy budapesti fiatal ritkán tapasztalhat meg.

A Tűzraktér épülete tulajdonképpen egy elhagyatott iskola, ahová a művészek beköltöztek. Találkoztunk olyan fiatalokkal, akik zsonglőrködnek, videofilmeket készítenek, báboznak, táncolnak, vagy éppen színházat csinálnak. Mindenki a maga módján valamely művészeti ágban megpróbálja kifejezni önmagát. És mindezt szenvedéllyel.

A vásárhelyi és a budapesti turné számos új kapcsolatot és meghívásokat eredményezett az Osonó Színházműhely számára.

Daragics Bernadette

Szerző: x    Nyomtatható verzió A lap tetejére
Cikk megjelenítése: 1338

Küldje el valakinek ezt a cikket:
Az ön email címe:
A címzett email címe:
Üzenet:
 

<< vissza



Kovakő diákmelléklet
Archívum
Kereső

Médiapartnerünk a:
Hungarian Human Rights Foundation
HHRF


Help
Erdélyi ingyenes apróhirdetések, magyarul
Old Man's Pub
Internetszolgáltatónk a Planet Internet
Online:
© 2010 H-PRESS - Minden jog fenntartva - RSS 2.0 - Lapgenerálás: 0.28 másodperc