Trianon Emlékparkot avattak tegnap Magyarországon, a Pest megyei Dunavarsányban. Az emlékparkba egy mívesen megmunkált székely kapun lehet belépni. Középen haranglábat állítottak fel, amely mostantól mindennap 16 óra 32 perckor megkondul, emlékeztetve a trianoni békeszerződés megkötésének időpontjára.
Apró márványlapok alatt pedig a 72 egykori vármegye területéről összegyűjtött földrögöket őriznek. A rendezvény díszvendége Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő volt.
Hazugságra, elhallgatásra nem lehet építeni a jövőt, az igazság viszont meghozhatja a nyugalmat és a biztonságot ― a többi között erről beszélt Tőkés László az avatási ünnepségen. Elmondta, hogy az 1920-as trianoni békediktátum jobbára ma is tabunak számít a politikai közbeszédben. Úgy fogalmazott: manapság is lényegében egyfajta belső Trianon gyengíti a nemzetet, öncsonkítás folyik, a felejtés, a térvesztés, a demográfiai hullámvölgy jellemzi a valóságot. A nemzetnek a püspök szerint szüksége van az egészséges önvédelemre, szembe kell nézni a múlttal, és a tanulságok levonása után a kiút megkereséséhez elengedhetetlen egy nemzetstratégia kidolgozása. Ebben a határok feletti nemzetegyesítésnek, az autonómia kérdése tisztázásának hangsúlyos szerepet kell kapnia. A kormánynak kezdeményeznie kell a tárgyalást ezen ügyekben az utódállamokkal ― közölte Tőkés László. Az ünnepségen Bóna Zoltán, a Pest megyei, hétezer lakosú Dunavarsány fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a testület egyhangú döntése alapján határozták el a Trianon Emlékpark kialakítását a város központjában. A településen ugyanis magas számban élnek az elcsatolt országrészekről ide költözött családok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.