Barack Obama illinois-i szenátor előre megírt győzelmi beszédében kijelentette: én leszek a demokrata jelölt. Az afro-amerikai politikus a minnesotai St. Paulban méltatta, hogy vetélytársa, Hillary Clinton választók millióit lelkesítette föl. Hozzátette, hogy saját kampányán javítani tudott a volt first lady elleni küzdelemben. Obama az utolsó, montanai, illetve dél-dakotai előválasztási forduló napján közölte: eljött az ideje, hogy a Demokrata Párt egyesítse erőit a republikánus John McCain legyőzése érdekében.
A CNN számítása szerint Obama már 2119 delegátus támogatását tudhatja maga mögött. A Demokrata Párt augusztusi denveri jelöltállító konvencióján 2118 szavazatra lesz szükség a jelöltséghez. A szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján elegendő szuperdelegátusi voksot kapott ahhoz, hogy biztosított legyen a jelöltsége. Egyesüljünk azon közös cél érdekében, hogy új irányt szabjunk Amerikának ― szólított fel Barack Obama. A szenátor ezután a republikánus elnökjelöltség várományosát, John McCaint bírálta, megjegyezve, hogy az arizonai szenátor alig tér el a népszerűtlen George Bush elnöktől. Kiemelte McCain azon ígéretét, hogy Bush jelenlegi Irak-politikáját kívánja folytatni. ,,Ugyanolyan mértékű körültekintéssel kell távoznunk Irakból, amilyen mértékű gondatlansággal bevonultunk oda, de a kivonulást meg kell kezdenünk, itt az ideje, hogy az irakiak felelősséget vállaljanak jövőjükért ― mondta Obama.
Hillary Clinton szenátor a korábban kiszivárgott információkkal szemben New York-i beszédében nem jelentette be visszalépését. A volt first lady így hivatalosan még folytatja kampányát. Közölte, hogy egyelőre nem hoz döntést. Hangsúlyozta, úgy fog eljárni, hogy a Demokrata Párt érdekét szolgálja. Gratulált Obamának az előválasztási versenyben nyújtott rendkívüli teljesítményéhez, viszont nem ismerte el, hogy vetélytársa legyőzte őt. Ugyanaznap egy demokrata kongresszusi képviselőkkel folytatott beszélgetésen úgy fogalmazott: nyitott arra, hogy Obama alelnökjelöltje legyen.
George Bush amerikai elnök tegnap gratulált Obama sikeréhez, Condoleezza Rice külügyminiszter pedig kijelentette: az Egyesült Államok számára rendkívüli esemény, hogy Obama lett a Demokrata Párt jelöltje.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.