Lusta-mese
Kobak olyan lustán ébredt, hogy lustább volt, mint valaha. Ásított, de olyan lassan, hogy megfájdult a torka, mire abbahagyta, kidugta a lábát a paplan alól, de olyan lassan, hogy elfáradt, mire földet ért volna.
Olyan lassan mosdott, hogy a meleg víz befagyott, mire megmosakodott, olyan lassan törülközött, hogy még a törülköző is vacogni kezdett.
A fogkefére rákövesedett a fogkrém, mire fogat mosott volna, a körme kinőtt, mire levágta volna, a füle piszkos lett, mire megmosta volna.
A tej megsavanyodott, mire megitta volna, a kenyér megszáradt, mire megette volna.
A villamos visszafordult, mire Kobak fölszállt volna, az iskolából kicsengettek, mire odaért volna.
Mire hazaért, az ebédet rég megették. Mire lefeküdt volna, rég felkeltek.
Mire másnap felébredt, mindenki lusta lett.
A tűz nem akart meggyulladni, a tej nem akart fölmelegedni, az iskolatáska nem akart előkerülni.
A villamos nem akart megérkezni, az iskolakapu nem akart kinyílni.
A tanító néni olyan lassan mondta a leckét, hogy a gyerekek mind elaludtak, a csengő olyan sokára szólalt meg, hogy még másnap is az osztályban voltak.
Otthon a seprű olyan lassan sepert, hogy mire kitakarított volna, minden bepiszkolódott, a portörlő olyan lassan törölgetett, hogy mire letörölgette volna, minden beporosodott.
A játék vonat úgy vánszorgott, hogy Kobak rég megunta, mire körbejárt volna, a kugligolyó olyan lassan gurult, hogy a kuglik unalmukban maguktól fölborultak.
A ceruza olyan lassan rajzolt, hogy mire egy vonalat húzott volna, a radír rég kiradírozta, a vízfesték rég megszáradt, mire a rajzlapra került volna.
Ez a mese is olyan lusta lett, hogy Kobak rég megunta, mielőtt elkezdődött volna.