Palánta felárral

2008. június 5., csütörtök, Faluvilág
Fekete Zoltánt még hajnalosan is alig lehet Kilyénben találni, a piacon értük utol. Egy évtizede foglalkozik palántatermesztéssel kertjében. Május közepén zömében hagymapalántákat árult, pirosat — mint mondta —, a fehéret ritkábban keresik a vevők.

— Most nyári és téli karalábépalántát hoztam, nyári káposztát, zellert, brokkolit, bimbós kelt és kelkáposztát. A kényesebbekből — paradicsom, paprikafélék — még nem hoztam, mert a vevők tartanak a fagyosszentektől. A hagymamagokat március elején kezdtem vetni, egy-két hetes késéssel, hogy fokozatosan tudjak piacra hozni belőle. Én mindent pontosan lejegyzek füzetembe, hogy az előző évi tapasztalatokat a jövőben hasznosítani tudjam.

Beszélgetésünkből kiderült, hogy nála a palántának felára van. Ezt nem pénzben lehet kifejezni, mert a termelő becsületessége. Vagyis: semmiképp sem szabad becsapni a vevőt, azzal kell kiszolgálni pontosan, amit kér. Így lehet a piacot megnyerni. A felárnak jó hozadéka van. Vevőt hoz, mind többet és többet. Mint megtudtuk, számtalan visszatérő vevője van már. Ez nála a minőség mércéje.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1849
szavazógép
2008-06-05: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Sükösd Gábor emlékezik

Az autonómia kérdését nem a mai hazai politika szlogenjeivel, hanem élő emlékeiből idézte fel a szentivánlaborfalvi 73 éves Sükösd Gábor, aki akkor volt kiskatona, amikor alkotmányos módon kikiáltották a Magyar Autonóm Tartományt.
2008-06-05: Faluvilág - Sylvester Lajos:

Uzoni virtusvetélkedő

A verseny helyszíne Uzon, 2008. június 14—15. Erre büszkék az uzoniak, mert az országba ők hozták be először ezt az erőfitogtató versenyt.