A múlt hétAz esőhozó emberek

2007. július 3., kedd, Közélet
Már azt hittük, a nagy szárazság miatt a politikában is uborkaszezon lesz. De nem. Tăriceanu miniszterelnök és Băsescu államelnök most éppen azon gondolkodik, hogy miképpen lehet a szárazság, a meleg és egymás ellen tovább harcolni. Arról vitatkoznak, hogy lesz-e nagy baj vagy sem ebből a nagy szárazságból.

Sajnos, ha eső készül, az is veszélyes, mert megtörténhet, hogy abból végül is jég lesz. Elveri a termést, de legalább lehűti a levegőt. Jégeső ellen tudvalevőleg harangzúgással lehet legjobban védekezni. Ha viszont nem lesz eső, akkor tanácsadók helyett sámánokat alkalmazhatnának az elnöki és kormányhivatalokban, akik a tanácsadók szintjén végeznék áldásos, esőhozó tevékenységüket. És közben jobbnál jobb javaslatokkal szolgálhatnának. Próbáltam megjósolni és ellesni néhány tanácsukat. Mint amikor nem volt kenyere a népnek, és azt tanácsolták, hogy inkább egyen kalácsot, most azt lehetne mondani, hogy ha nem lesz víz, igyon bort. Ilyen száraz, napos időben jó szőlőtermés és bor ígérkezik. Búsulják, hogy az iskolákban nem lesz víz. A gyerekek nem mosakodni járnak iskolába, és már úgysem isznak vizet, hanem mindenféle műlütyüt. Ha a kórházakban nem lesz víz, az fel sem tűnik, mert sokszor gyógyszer sincs, és ezzel sem törődnek. Ilyen rendkívüli helyzetekben viszont rendkívüli intézkedések szükségesek. Például a Legfelső Védelmi Tanács ülésén csattant el, hogy sok-sok kútfúrót kell alkalmazni. Most bezzeg hiányzik a sziklából vizet fakasztó Szent László, akiről Nagyváradon még egy teret sem akarnak elkeresztelni. Nálunk, Szentgyörgyön, hál’ istennek, a vízhálózatban van víz elég. Még el sem kel. Esetleg kötelezhetnék a szentgyörgyieket, hogy használjanak több vizet. Ez végül is csatornába jut, és később az Oltba. Ezáltal emelkedik az Olt szintje, és így a vízi erőművek nem maradnak víz nélkül. Nem drágulna az áram. A nagy meleg ellen szintén lehetne védekezni. Állami alapokból pénzt lehetne kiutalni legyezőkre. Az ember legyezgethetné magát, s így nem is kellene légkondicionálás, ami villanyenergia-igényes. Láttam, hogy Bukarestben az utászok és építők meglehetősen rossz helyzetben vannak. Mert az árnyékban, ahol munkaidő alatt alszanak, van vagy negyven fok. Én 19 fokban alszom a legjobban. Milyen nehéz lehet negyven fokon felül... Alkalmazhatnának melléjük egy-egy legyezőembert, aki pálmaággal legyezgetné őket. Aztán a meleg ellen legyezővel felfegyverzett legyezgetőket ismét mások legyeznék. És így tovább. Romániában a léhűtést jól megfizetik. A legyezést is megfizethetnék. Így visszajönnének a külföldön dolgozók, és mégsem lenne munkanélküliség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2007-07-03: Közélet - x:

Se multikulturalitás, se soknyelvűség

Ferdinand román király szobra a rektorátus előtt - Szekeres Attila felvétele
Az erdélyi magyar közösség kénytelen visszaigényelni a Bolyai Egyetemet, mert a BBTE nem multikulturális, és soknyelvűnek sem minősíthető — jelentette ki Kónya-Hamar Sándor, az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottságának tagja brüsszeli képviselőtársainak, tíz pontban cáfolva azokat a román propagandaszólamokat, melyek az RMDSZ-képviselők írásbeli nyilatkozatának közzététele óta a kolozsvári egyetem kirakatképét terjesztik.
2007-07-03: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

A német államfő Bukarestben
Traian Băsescu felfüggesztése, majd visszatérése óta Horst Köhler német államfő személyében első ízben látogat Romániába külföldi államelnök, aki kollégáján kívül a kormányfőt is felkeresi. A német—román gazdasági együttműködés a hétfő esti órákban kezdődött fórumon kapott bővebben helyet — ennek az a tény ad különösebb jelentőséget, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatai látványosan javultak az elmúlt időszakban: a tavalyi áruforgalom egyenlege meghaladja a tízmilliárd eurót, és valószínű, hogy 2007-ben Németország újra az első helyet foglalja el Románia külkereskedelmi partnerei sorában. Köhler ma Nagyszebenbe utazik.