A koszovói parlament tegnap elfogadott határozatában a Szerbiával folytatott párbeszéd felfüggesztését helyezte kilátásba, amennyiben nem bocsátják azonnal és feltétel nélkül szabadon Ramush Haradinaj volt kormányfőt, akit január elején szerb elfogatóparancs alapján vettek őrizetbe a francia hatóságok.
Belgrád háborús bűnösnek tekinti Haradinajt, aki az 1998–1999-es szerb–koszovói harcok idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. A politikus 2004–2005-ben rövid ideig kormányfője volt az akkor még ENSZ-igazgatás alatt álló tartománynak. A szerb hatóságok szerint parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg. A hágai Nemzetközi Törvényszék két ízben is felmentette a terhére rótt vádpontok alól, ám Szerbia azt állítja, most új bizonyítékok kerültek elő, amelyek egy korábban nem vizsgált időszakra vonatkoznak.
Az illetékes francia bíróság március 2-án elhalasztotta a döntést arról, hogy kiadják-e a volt koszovói kormányfőt Szerbiának. Ügyének tárgyalását április 6-án folytatják. Marko Đjurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint Ramush Haradinaj szabadon bocsátásának ügye csupán ürügyként szolgál Koszovó számára, hogy megszakítsa a Szerbiával folytatott párbeszédet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.