Bábszínház a periférián címmel tegnap két különleges eseménnyel ünnepelte a bábszínház világnapját a Cimborák Bábszínház társulata: A három kismalac című szabadtéri bábjátékot délelőtt a Csíki negyedi Bertis üzlet előtt, délután pedig az Állomás negyedben, a Piac melletti játszótéren adták elő, mindkettőt népes közönség előtt. Az eseményről a bábszínház vezetőjét és az előadás rendezőjét kérdeztük.
Az Erzsébet parkban tartott tavalyi sikeres szabadtéri rendezvények (bábinstalláció és bábsimogató) után idén úgy döntött a társulat, hogy a perifériára is kiviszi a bábszínházat – mondta el lapunknak Péter Orsolya, a társulat vezetője, aki szerint elsősorban arra törekedtek ezzel a kezdeményezéssel, hogy azokhoz a gyerekekhez is eljuttassák ezt a fajta élményt, akiknek valószínűleg ritkábban van alkalmuk színházi előadásokkal találkozni. Az előadásoknak igen pozitív fogadtatása volt mind a gyerekek, mind a felnőttek körében, a zajos-látványos, vidám esemény másfajta hangulatokat teremtett az említett tereken, mint amit megszoktak az emberek. A közeljövőben is sokat szeretnének szabadtéren játszani, annál is inkább, hogy a társulat teremproblémái továbbra is adottak. „A világnap célja, hogy jobban felhívja az emberek figyelmét a bábszínházra, mely nem a színház kicsinyített változata, hanem egy önálló műfaj, ami felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt szól” – nyilatkozta lapunknak a társulatvezető.
Az előadás alapkoncepciója az volt, hogy bármilyen térben játszható legyen, mivel már lassan egy éve nincs állandó játszóhelye a társulatnak – mondta Nagy Lázár József bábszínész, az előadás rendezője. „A tavasz első napja, a bábszínház világnapja és ez a napsütés jó alkalom arra, hogy kihozzuk az előadást, melynek kulcsa éppen ez a kettősség: most úgy kell játszani, hogy kicsit vásári színjáték legyen, mert ez elengedhetetlen a szabadtéri előadások sikeréhez, adott esetben pedig a legintimebb stúdiótermi körülmények között is élnie kell” – fogalmazott, hozzátéve, hogy legközelebb Szent György Napok alkalmából lesz látható szabad téren A három kismalac a Múzeumkertben.
Idei bábszínházi világnapi üzenetében Nancy Lohman Staub, a Nemzetközi Bábosok Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagja, a Bábművészeti Világenciklopédia egyik főszerkesztője úgy fogalmazott, hogy az internet által kínált népszerűség számtalan lehetőséget nyújt különböző együttműködések létrehozására a közös cél érdekében, mely egymás jobb megértése lenne a bábjáték formanyelvén keresztül. A jó együttműködéseken túl azonban csak akkor beszélhetünk megértésről, ha nyitunk egymás felé és kíváncsiak vagyunk egymásra. A Cimborák Bábszínház újra és újra nyit felénk, kérdés, hogy mi kíváncsiak vagyunk-e arra, amit teremhiányban és emberhiányban is immár egy évtizede kínál nekünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.