Sánta Csaba kisplasztikái

2017. március 25., szombat, Képzőművészet

Sánta Csaba kisplasztikái első látásra mintha különös talált tárgyak lennének. Különösek, mert ismeretlenek, és tárgyként, önmagukban megfejthetetlenek – de tartalmilag mégis ismerős anyagból dolgoznak.

  • Nárcis, 2010
    Nárcis, 2010


Minimálisra tömörített információk ezek, a közlés tehát szűkszavú, a látvány mégis pregnáns – mert egyszerre sok mindent ölel magába. Vegyük tehát sorra: a formák leginkább ősi, primitív kultúrákat idéznek meg, rituális ábrázolásokat, totemisztikus tárgyakat. Azonban ezek egyike sem egyértelmű – az alkotó leginkább a formai viszonyok szintjén nyitott környezetére, így a mű látványa sem a konkrétumok szintjén hat. Mélyebb tartományban találhatóak azok a rétegek, amiket a munkáiban aktivál: nem egyes asszociációkra épít, hanem olyan formulákat talál, amelyek alapvető, archetipikus koordinátákat foglalnak magukba.
Így fog a munka sűrítetten felvonultatni olyan primer kategóriákat, mint az organikusság és a geometria, a statika és az egyensúly, valamint dinamikát képviselő elemeket, mint a kerék, a körforgás (spirál) és a végtelen linearitás. Mindezek a legkezdetlegesebb, stilizált formában, mintegy gyermeki egyszerűséggel, közvetlenséggel és intenzitással hatnak. A kisplasztikák formai alapminőségekből építkeznek, ezért azt az érzetet keltik, hogy kódolt, organikus vizuális ábécék, és akár játéktárgyként is használhatóak lehetnének gyermekek számára.
Mivel a kompozíció a legtöbb esetben kompakt elemek illesztéséből épül fel, ezek találkozásai sokszereplős történethez hasonlóak, amelyben mindegyik szereplő sajátos karakter és nélkülözhetetlen elem. Ez történik formai szinten is: a találkozás feszültséggel teli – mivel az elemek csak érintkeznek, és soha nem olvadnak igazán össze. Ennek köszönhető, hogy a többi megidézett kategória mellett a számszerűség is megjelenik, a részletek különállósága miatt. Megvan tehát az egy, a kettő és a három – talán ezek a leghangsúlyosabbak, akár mágikusnak is nevezhetők: egy forma/fonat/csúcsdísz, két láb/fül/oszlop, három támaszkodási pont – ez így, együtt képezi az egyik legalapvetőbb rendszert, amely a Tündér két változatában és a Nárcisszuszban is megjelenik. Ha viszont gyermeki tekintettel keressük, az egész tízes számrendszert felfedezhetjük ebben a formavilágban – a maga implicit, organikus, egyénített formájában, nem pedig standard elemek (pl. egyforma pöttyök) ismétlésével, csupán a mennyi­ségekre figyelve.
Az archetipikus formulák kedves humorral válnak emberközelivé, amelyben az erotika és a formai naivitás egyenlő szerepet játszik. Az idegen-ismerős tárgyak megszólítanak.
Különleges jelenség a szobrocskákban a kétdimenzióshoz közelebb álló felületek megjelenése, amely kibillenti azokat a puszta szoborlétből. A felületek státusa: kép, ablak, történet, lehetőség, fikció – a szoborszerű, plasztikus környezetben. Képnek nevezhetők: így közös kép lesz, ami a Nászt élteti, (jövő)kép vetül ki a Bölcsőben, Nárcisszusz is vonzó, anyagi képpé válik önimádatában, a Hét ördög jelenléte kép a dobozban, és részben a Párta is egy, a világnak felmutatott képet jelent.
Jelen kiállításon viszont a kép szó szerinti értelemben is megjelenik: az alkotó világa ugyanis (most először) egy másik médiumban, kétdimenziós, festett grafikai alkotásokban is feltárul. Ezek a művek igazi szerelemgyerekek. Energiájuk friss, naiv humoruk még jobban kibontakozik – itt, a szobroktól eltérően lehetőség nyílik a gazdag narratívákra is, és sokkal közvetlenebben hatnak. Tobzódó vitalitásukban megmutatkozik Sánta érzékenysége, de a szobraiból kölcsönzött szintetizáló, tömörítő látásmód vagy karakterérzék is: ezért képes annyira líraian magával ragadni a halvány Közeledés érzékeny vonaljátéka, és ezért tud olyan expresszíven hatni egy-egy poén: az Ábrahám és Izsák meglepett kecskéje, a Pár zöldben égbe kalimpáló lábai vagy a Madonna virágokkal kissé kajla, feszengő Giocondába kényszeredett testtartása, komikus tekintete.
A művek formajátéka ismerős stílusokból, világokból kölcsönöz, de kreativitásuk kirobbanóan egyedi. A képek felvonultatása valóban dübörgő premier.
UNGVÁRY-ZRÍNYI KATA

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 372
szavazógép
2017-03-25: Képzőművészet - :

A hegyi ember hűsége – Szász Endre vándorkiállítása a Székely Nemzeti Múzeumban

„Hegyi ember vagyok” – vallotta a XX. század eminens vizuális alkotója, a csíki szü­letésű Szász Endre, akinek kiállítása nemrég nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. „Ha bemész egy hargitai erdőbe, hát az nagyon sötét, és nem tudod, mi van a hegy mögött, de a hegyi (székely) ember kitalálja, mi van a túloldalon.” Ez a fiatalkori, éles észjárású, ismeretszomjas felismerés végigkísérte gazdag pályáját. Erdély olyan neveltje volt, akiben eredeti szellemiség, kiváló kultúra, és miként öregkori interjújában jellemzi: „igen magas szintű erkölcsiség és etika” honolt. Olyan személyiségek mellett bontakozott ki érdeklődő tehetsége, értékfelismerése, mint Kós Károly, Molter Károly, Bordi András vagy Szolnay Sándor.
2017-03-25: Nemzet-nemzetiség - :

Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?

A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?