Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?

2017. március 25., szombat, Nemzet-nemzetiség

A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?

  • Soós Sándor és a csendőrök.  Fotó: Márkó László
    Soós Sándor és a csendőrök. Fotó: Márkó László


Nézzük meg a dolgot alaposan. 2015. november 28-án, Gura Humorului-on leleplezik III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) szobrát, és azóta Bukovina történelmi zászlója is az árbócon lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta kormányfő Moldva történelmi zászlaját kapja ajándékba az SZDP megyei szervezeteitől. 2008. május 29-én, az akkori kormányfő, Tăriceanu tiszteleg a Nagybányán felvont máramarosi zászlónak, méghozzá egy hivatalos ceremónián. 2012. október 4-én Gorj megye akkori kormánymegbízottja bejelenti, hogy a térségbeli idegenforgalom népszerűsítése érdekében Victor Ponta kormányfő jelenlétében felvonja a Păpuşa-csúcsra a megye zászlóját. Ez év március 21-étől kezdve megünneplik Olténia napját – talán a művelődési minisztérium így tudomást szerez majd az összeomlás határán lévő olténiai bástyákról.
Bukovinában „szabad”. Olténiában és Moldvában szintén – egyeseknél – lassan mondom, hogy értsék – még az „1918 előttieket” is.
Mi lehet Erdély zászlajában, ami ennyire megijeszti őket? A színek ugyanazok, mint a román zászlón, de sárga–piros–kék sorrendben. Az, hogy 1918 előtti? Vagyis Erdélyben 1918-ig nem volt élet? December 1-jén örökbe vettek minket, és muszáj befognunk a szánkat, amikor az örökbefogadó szülők egy tálnyival kevesebb híg levest adnak nekünk, mint a többieknek? Egyaránt kapunk a tarkónkra a magyar és a román zsandártól is? Hékások, térjetek észhez, mert a történelem néha olyan, mint egy ostoba tehén, amely nekiront a fejeteknek…
Erdély zászlójának színei egy híres per, a nagyszebeni kokárdaper ürügyéül szolgáltak – 1894. május 27-én a memorandisták perében érintett román hazafiak egy csoportja visszatérőben volt a szülővárosába, a helybéliek pedig háromszínű kokárdát viselve fogadták őket. A nagyszebeni tudósítókkal rendelkező hegyen túli újságok arról számoltak be, hogy a vádlottak és főleg öt fiatal lány közül senki sem hátrált meg a bíró előtt, és kiállt identitásához való joga mellett. És az 1895. február 13–25-ei bukaresti Universul literarból megtudhatjuk a fiatal román lányok érvelését: „A bíró kérdésére, hogy ismerték-e azt a törvényi rendelkezést, amely tiltotta ezen színek viselését, azt válaszolja, tudomása volt arról, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen trikolór, hiszen ezek a színek a mieink, románoké, ennek az országnak az őshonos lakóié, azon kívül pedig Erdély színei is. (…) Nem tartja úgy, hogy tettével bármilyen, törvény által tiltott bűncselekményt követett volna el, mert ezen ünnepi alkalomból csak jó románi érzését akarta kifejezni.” A nagyszebeni románok védője Erdély egyik ragyogó ügyvédje, dr. Amos Frâncu volt, akit az Erdélyi Szigethegység Tribunusának is neveztek – arról az Amos Frâncuról van szó, aki dr. Ioan Raţiut, a Román Nemzeti Párt vezetőjét védte a memorandisták perében, akiket azért helyeztek vád alá, mert a külföldi sajtóban ítélték el az erdélyi románok elnyomását.
„A sárga-piros-kék trikolór azonban nem idegen trikolór, mert ezek a mi színeink, a románoké.” Most, a XXI. században oda jutottunk, hogy identitásunk miatt bírságolnak meg minket, mint hajdanán, de ezúttal a román csendőrök? Bármit viselni lehet Erdélyben az olasz vendéglőre kitűzött zászlótól egy cég vagy egy labdarúgócsapat zászlajáig – csak az erdélyiek zászlóját nem? Újra visszatérünk Brătianu ostobaságához, az „Erdély kell nekem, de erdélyiek nélkül”-höz? Ha Románia egy nagy család, akkor Erdély miért az a gyermek, akit bezárnak a pincébe, miközben a rokonság lagzin mulatozik? Hogyhogy nem ismered el az identitásomat? A te félelmeidtől függ az én létezésem? Ha erdélyi vagyok, ha Ionnak, vagy Jánosnak, vagy Johannak neveznek, akkor nem vagyok román állampolgár, ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinai vagy a moldvai? Talán méltányolnunk kellene, hogy János és Johann is elfogadta Ion jelképét, a sárga-piros-kék zászlót – a közös értékek közös jelképét.
Sem a politikusoknak, sem a csendőrségnek nincs honnan tudniuk (sic!), hogy az erdélyi románok ezt a zászlót vitték 1918. december 1-jén Gyulafehérvárra is, és hogy aztán 1968-tól kezdődően a Magazin Istoricban és minden ezt követő tanulmányban a zászló színeit vörös-sárga-kék sorrendbe helyezték, hogy jól mutasson a nemzeti egységi termelési versenyben. (Egyes vélemények szerint a fekete-fehér képeken egy ortokromáziának nevezett jelenség okozza a látszólagos sorrendváltást, bár ez még nem magyarázza meg, hogy az 1918-as zászlók miért vízszintes sávozásúak és nem függőlegesek, mint a mai román zászló – a szerk.). A forradalom után tisztséggel jól kibélelt történészek egész hordája termett, azok a Vatra Românească-bérletesek, akik tovább vitték azt az ostobaságot, hogy a románok Erdélyben csak gyermekgyártó szolgák voltak. Egyrészről a nemzetség vitézségéről áradoznak, másrészről a falu nyomorúságáról beszélnek. Most egyes nacionalisták Petőfi-verseket tanulnak meg kívülről, hogy jól fésült előadásokon szavalják el őket, miközben annak a „sajtónak” adnak interjúkat, amely azért pánikol, mert a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De ők sohasem tesznek majd említést a mócokról szóló 1996/33-as törvényről, például, amely már 21 éve létezik, és szintén 21 éve nem alkalmazzák – a mócok csak választási kampányban jók, nem igaz? Akárcsak Erdély.
   Én, az erdélyi román, miközben azt látom, hogy Románia és Magyarország zászlója szabadon loboghat, míg Erdély zászlója (félig-meddig) be van tiltva, a következőt gondolom:
Erdély még mindig rettegést okoz Romániának, ahogy a múltban Magyarországnak is, évszázadokon keresztül. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a „bună ziua, jó napot, guten tag”-ból született, hogy minden kultúra egyenlő, és mindegyik beleadott és kapott is ezt-azt az erőforrásaiból.
Bukarest és Budapest sem fogja fel, hogy Erdély legnagyobb kincsét az aranyon, ezüstön, földgázon túl az emberek jelentik, akik éjfélkor és éjjel egykor is bontanak szilveszteri pezsgőt, akik két húsvétnak örvendenek, akik nem szoktak hozzá olyanféle breaking news-okhoz, hogy itt a tél és üres a kamra – itt nem a csendőröknek s bakáknak kell kenyérrel, hússal és lapáttal érkezniük a saját portánk körüli hó eltakarításához.
És talán meg kellene emészteniük – a politikusoknak, zsandároknak és más félősöknek –, hogy elvihetik az aranyat, az ezüstöt, a gázt, a szénát a jászolból és a kotlós tyúkot a fészekből, de nem vehetik el tőlünk „a jó románi érzelem kifejezésének szándékát”. Miért kellene ezt megemészteniük? Mert a történelem néha úgy viselkedik, mint egy tehén.
(România Liberă)

A Háromszék megjegyzése:
Legalább a saját tehenünket ismerhetnénk
Megbízható történészek szerint a három színt a lobogón úgy összegabalyították az egyre groteszkebbé és nevetségesebbé váló zászló- s felségjelcsatákban, hogy hiába fogadja el román is, magyar is, ma már sem rendőr, sem finánc ne tudja, miért is szabjon ki bírságot, ha nagyúri kedvében éppen büntetni akar. Mert akar.

*

Nem az Erdély-zászló miatt büntették meg Soós Sándort
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet.
A szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a március 15-ei kolozsvári felvonulás helyszínét, és ezzel megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját – áll a Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke büntetésének jegyzőkönyvében.
A március 23-án kézbesített, 500 lejes bírság jegyzőkönyve úgy hivatkozik Czirmay Zoltánra, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökére, mint arra a szervezőre, aki kezdeményezte a megbüntetett, illetve figyelmeztetésben részesített személyek eltávolítását a menetből. A büntetés meg sem említi az Erdély-zászlót mint kifogásolt jelképet.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete közleményében azt írja: nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között, ezért a jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően beperli a csendőrséget.
A helyzet tisztázása érekében azonban felszólítják az RMDSZ-t, hogy
* mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására;
* mutassa be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolja;
* adja törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértette az ünneplők jogait;
*  kérjen nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le a nemzeti ünnep.
 (Forrás: Főtér)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 708
szavazógép
2017-03-25: Képzőművészet - :

Sánta Csaba kisplasztikái

Sánta Csaba kisplasztikái első látásra mintha különös talált tárgyak lennének. Különösek, mert ismeretlenek, és tárgyként, önmagukban megfejthetetlenek – de tartalmilag mégis ismerős anyagból dolgoznak.
2017-03-25: Belföld - :

Tanulmány téves következtetésekkel

Több téves következtetésre jutott a romániai magyar nyelvű oktatást illetően egy uniós tanulmány. Sógor Csaba szerint az a megállapítás rugaszkodott el a valóságtól leginkább, mely szerint a romániai magyar nyelvű oktatás legfontosabb eredménye, hogy a tanulmányaikat magyar nyelven végző diákok Magyarországon munkát tudnak vállalni.