Az Európai Unió (EU) tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombat délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.
Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.
A csúcstalálkozó előtti utolsó napokban is módosított szöveg emlékeztet: a mai uniós együttműködés hatvan évvel ezelőtt, két világháború tragédiája után kezdődött a szerződések aláírásával, a kontinenst a hamvaiból kellett újjáépíteni. Az elmúlt évtizedekben egyedülálló uniót építettek fel közös intézményekkel és erős alapértékekkel, a békére, szabadságra, demokráciára, az emberi jogok tiszteletben tartására épülő közösséget.
A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy az EU jelenleg példátlan kihívásokkal néz szembe, önnön integrációjában és a szervezeten kívül is: ezek közül a regionális konfliktusokat, a növekvő migrációs nyomást, a terrorizmust, a protekcionizmust, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket emelték ki. A tagországok vezetői leszögezték: eltökéltek abban, hogy sikeresen felveszik a küzdelmet a gyorsan változó világ kihívásaival, és az embereknek biztonságot, új lehetőségeket biztosítanak. Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, „szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban”, összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez. Olyan uniót akarnak, amely biztonságos és biztonságot nyújt, gazdaságilag virágzik, versenyképes marad, gazdasága folyamatosan növekszik, és kulcsszerepet játszhat világszinten is, alakítani tudja a globalizációt. Az unió eltökélt a terrorizmus elleni harcban, és fellép a szervezett bűnözés ellen. Az állam- és kormányfők szorosabb együttműködést helyeztek kilátásba a biztonsági és védelmi politika területén. Megígérték, hogy figyelnek és reagálnak a lakosság aggodalmaira, és bevonják a közös munkába a tagországok parlamentjeit is.
Az ünnepi csúcstalálkozót abból az alkalomból tartották, hogy a hat alapító tagállam – Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg – 60 évvel ezelőtt, 1957. március 25-én írta alá a Római Szerződést, amellyel megalapították az Európai Unió elődszervezeteit. Ez a magyarázata annak is, hogy az ülést az olasz fővárosban tartották.