Hamis pópa

2017. március 27., hétfő, Belföld

Őrizetbe vett a rendőrség egy 57 éves férfit, aki papnak adva ki magát, anyagi javak ellenében szertartásokat tartott olyan személyeknek, akik ettől várták meggazdagodásukat, gyógyulásukat vagy különféle intim problémáik megoldását. A fővárosi rendőrség sajtóirodája szerint a gyanúsított lakásán több kegytárgyat is találtak, többek közt két, a nemzeti örökséghez tartozó ikont, amelyeket a gyanúsított három éve tulajdoníthatott el egy sinaiai kolostorból. A gyanúsított Bukarestben és az ország több más megyéjében fejtette ki „tevékenységét”. A becsapott emberekkel többek közt elhitette, hogy remetelakja van az Athos-hegyen, a pénz pedig egy szkíti építéséhez szükséges. A rendőrség szerint kilenc személyt sikerült így becsapnia, akik különböző összegeket fizettek neki. Ezenkívül 2016 szep­tembere és 2017 februárja között a gyanúsított egy asszonynál szállt meg, akinek pénz ellenében „vallási” szertartásokat tartott azért, hogy a nő kerüljön áldott állapotba. Januárban az asszony több ékszerét is elvitte azzal az ürüggyel, hogy felszentelteti őket, de az ékszereket később sem adta vissza a becsapott nőnek. (Agerpres)


ÉHSÉGSZTRÁJKKAL A NAGY EGYESÜLÉSÉRT. Florin Roman liberális képviselő bejelentette: amennyiben a Grindeanu-kormány nem hajlandó pénzt adni a gyulafehérvári helyi tanácsnak a nagy egyesülés méltó megünneplése céljából, ő éhségsztrájkba kezd. És nem is akárhol: a parlament épületében. „Jelen pillanatban síri csend van. Létezik egy jogi személyiség nélküli centenáriumi bizottság, amely konferenciákat, szimpóziumokat szervez, gyakorlatilag közpénzeket dob ki az ablakon. (…) Én azt mondtam nekik: csináljatok valamit Gyulafehérvárért, Erdélyért, Romániáért, a 100 éves modern román államért. (…) Ha őszig nem történik semmi, készen állok az extrém gesztusra is: éhségsztrájkba kezdek Románia parlamentjében. Addig ülök Shhaideh asszony fején, amíg megérti ő is, hogy száz éve történt a nagy egyesülés” – jelentette ki a képviselő. (Főtér)
FELROBBANT A HÁBORÚS EMLÉK. Nem tudni, mi okból tárolt a csűrjében egy második világháborús, 120 milliméteres aknavető gránátot egy Vâlcea megyei idős férfi, de a háborús emlék immár kézzelfoghatatlan emlékké vált: egy elszabadult tarlótűz következtében felrobbant. A férfi ellen bűnvádi eljárás indult a lőfegyverek és robbanószerek tartására és használatára vonatkozó szabályok megszegése miatt. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-03-27: Világfigyelő - :

Római nyilatkozat az egységes Európáért

Az Európai Unió (EU) tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombat délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.
2017-03-27: Belföld - :

Magára hagyott társelnök

Megvonja politikai támogatását a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Daniel Constantin társelnöktől, aki miniszterelnök-helyettesi és környezetvédelmi miniszteri tisztséget is betölt – nyilatkozta Călin Popescu Tăriceanu, a párt másik társelnöke.