Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter vasárnap este egy televíziós műsorban nyilatkozta, hogy az előkészítés alatt lévő egységes bértörvény alapján az orvosok bére eléri 2018-ban a 3600 eurót. A News.ro összeállításából az is kiderül, hogy az egységes bértörvény kidolgozásában 1989 előtti szakemberekkel dolgoznak együtt. A bértörvény legfőbb célja, hogy ne legyenek nagy és egyenlőtlen szakadékok a közalkalmazotti státusz és fizetés mértéke között. Az lenne a normális és azt kell elérni, hogy Románia államfőjének legyen a legmagasabb a bére, aztán a rendszerben a parlament elnökének, a kormányfőnek, a legfelsőbb bíróság vezetőjének és az alkotmánybíróknak a bére következne. Elsősorban az orvosok bére fog növekedni, és jövőre el fogja érni az unió más országaiban dolgozó orvosok bérének 70 százalékát – ígéri a munkaügyi miniszter. (ErdélyFm)
A NAGYVÁROSOK MINTÁJÁRA. Magánkezdeményezésből született ötlet alapján TekerGO néven tesztel kerékpármegosztó rendszert nyártól a csíkszeredai The House coworking irodaház. Jelenleg az igények és lehetőségek felmérése zajlik, a visszajelzések alapján pedig bizakodhatnak a kezdeményezésnek örülők. Regisztrációs alapon a biciklimegosztó (bike sharing) rendszer ügyfelei „aprópénzért” kölcsönözhetnek kerékpárt a város egyik pontján kialakított bicikliállomáson, elpedáloznak vele a céljukig, és az ahhoz legközelebb lévő állomáson lekötik a kétkerekűt. Dióhéjban így néz ki a biciklimegosztó rendszer, amelynek lényege, hogy népszerűsítse a környezetbarát városi közlekedést, hozzáférést biztosítva bárki számára a kerékpárokhoz. (Maszol)
TĂRICEANU MEGMONDTA. Nem a kormány hibázott a 13. rendelettel, hanem a tüntetők, akik alaposan elrontották Románia országimázsát. Ezt az állam második legfőbb „méltósága”: Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének társelnöke mondja, mégpedig a Digi24 tévéadó egyik beszélgetős műsorában. „Mert mit tett a kormány valójában? Nem tett egyebet, mint hogy összhangba hozta a törvényt az alkotmánybíróság döntéseivel” – magyarázta Tăriceanu. Ehhez a szerinte korrekt eljáráshoz képest a 13. sürgősségi kormányrendelet éjszakai meghozatalát követő országos tömegtüntetések sokkal nagyobb rosszat eredményeztek Románia számára. „Amíg az ország ezzel a témával tűnik ki a többi közül, ne csodálkozzunk, hogy az Európai Unió partnerországai némi... nos, talán nem olyan súlyos ez a szó... szóval némi lenézéssel tekintenek ránk” – fejtegette a szenátus elnöke. (Főtér)