A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a Tamási Áron Színház idén is egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte a színház világnapját. A prózai, mozgás- és bábszínház előadásai, a társulat színészei által tolmácsolt világnapi üzenetrészletek, melyek a nap során folyamatosan jelentek meg a színház Facebook-oldalán, a főtéren élőben közvetített esti előadás, a színészpincérek felszolgálásai a Teinben és az Indivinóban, valamint az egész napos plakát- és műsorfüzet-turkáló mind-mind azt jelezte, hogy a tegnapi nap más volt, mint a többi a színház és a színházkedvelő közönség számára is.
„Mint más színházak is szerte a világon, ezen a napon mi is emlékezünk és emlékeztetünk arra, hogy van és fontos a színház mindannyiunk számára” – mondta el lapunknak Tamás István, a Tamási Áron Színház irodalmi titkára, aki szerint a szentgyörgyi társulat minden évben igyekszik felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy népszerűsítse a színházat, felhívja a közönség figyelmét erre az emberrel egyidős művészetre. A színház prózai társulata az idei színházi világnapon a Pénz az égből című Zakariás Zalán által rendezett vígjátékot tűzte műsorára este 20 órától, mely előadás érdekessége volt, hogy a főtéri kivetítőn bárki élőben követhette, amire korábban még nem volt példa a színház történetében. A nap folyamán más előadásokat is láthatott a szentgyörgyi közönség: a Cimborák Bábszínház Nagy-Lázár József által rendezett A három kismalac című bábjátéka 12 és 17 órától a kamarateremben, az M Stúdió Mozgásszínház Tavaszi áldozat című Andrea Gavriliu által rendezett produkciója pedig 12 és 19 órától a Háromszék Táncstúdióban került bemutatásra a jeles nap alkalmából. Ezenkívül az est folyamán a Teinbe és az Indivinóba betérő vendégeknek színészek is felszolgáltak, akik pedig a színház korábbi évadokban készült előadásainak plakátjai, műsorfüzetei közül szerettek volna beszerezni maguknak néhányat, a Tein előtti, plakátokkal teletűzdelt vásári faházikónál megtehették, cserében bármilyen összeggel támogatva a színházat.
„A Tamási Áron Színház kezdeményezése nagyon szimpatikus volt számunkra, mivel idén a Közösségi részvétel évével folytatjuk a kulturális tematikus éveket” – mondta el lapunknak Barta Mónika, a városimázs iroda vezetője, aki szerint az, hogy az előadást a színház falain kívülre hozza, és bárki számára elérhetővé teszi a társulat, összeillik az idei év koncepciójával, ugyanakkor azáltal, hogy a Teinben és az Indivinóban ez idő alatt a társulat színészei pincérkednek, szintén egy közvetlenebb kapcsolatot hoz létre a közösség és a színház között. Így a Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata partnerként vett részt a világnap megszervezésében.
Az Isabelle Huppert francia színésznő által megfogalmazott idei színházi világnapi üzenet közvetítése szintén rendhagyó módon történt a Tamási Áron Színházban. A társulat tizennégy színésze különböző helyszíneken részleteket olvasott fel az üzenetből, melyeket a nap során bizonyos időközönként nyilvánossá tett Facebook-oldalán a színház, és amelyeket az esti előadás előtt egyben is bejátszottak a főtéri kivetítőn. Az üzenet több szempontból is figyelemre méltó, és tökéletesen rímel a Közösségi részvétel évére. „A színház számomra a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát. Nem tudom, mit jelent a népek közötti barátság, de hiszek a közösségben, a nézők és a színészek barátságában, azoknak az együttműködésében, akiket a színház összehoz: az írókban, fordítókban, világosítókban, az öltöztetőkben, a díszlettervezőkben és díszítőkben, színészekben, mindazokban, akik csinálják és akik nézik az előadást. A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket... ahogy mi is szeretjük őt” – írja üzenetében a színésznő.