Románia a kémelhárító-fellegvár?

2017. március 29., szerda, Belföld

A parlament hozzájárulását kérte Klaus Iohannis államfő hétfőn ahhoz, hogy a NATO kémelhárító különítményt alakíthasson a fővárosban. A katonai alakulat – amelynek létszámáról nem közöltek részleteket – a NATO újonnan alakult, délkelet-európai hadosztály-parancsnoksága mellett fog működni, amelyet tavaly avattak fel. Bukarestben az észak-atlanti szövetség ugyanis maga akar gondoskodni a vezénylési és ellenőrző struktúráival kapcsolatos kémelhárítási teendőkről.

 

Iohannis a parlamenthez intézett levelében rámutatott: a kémelhárító különítmény létrehozása része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyekkel a NATO a térségben észlelt biztonsági kihívásokra válaszolva javítani akarja reagálóképességét a délkeleti szárnyon. A tervet előzőleg mind a NATO illetékesei, mind a román legfelsőbb védelmi tanács jóváhagyta, mivel azonban Románia területén csak a törvényhozás engedélyével hozható létre idegen katonai támaszpont vagy idegen katonai parancsnokság, az elnök kérését a parlamentnek is meg kell szavaznia. (MTI)
HIÁBA VÉDTE A PARLAMENT. Alapfokon két év és nyolc hónap felfüggesztett szabadságveszésre ítélte a bukaresti törvényszék Adrian Gurzău volt parlamenti képviselőt befolyással való üzérkedés miatt. Az ítélet nem jogerős. A Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártjának egykori parlamenti képviselője vádalkut kötött az ügyészséggel, beismerte bűnét. A képviselőház tavaly októberben elutasította a korrupcióval gyanúsított politikus őrizetbe vételét, ugyanakkor jóváhagyta előzetes letartóztatásba helyezését. Adrian Gurzăut 2016 szeptemberében gyanúsították meg hivatali befolyással való üzérkedéssel. A vádhatóság szerint a képviselő egyik cége előnyös szerződést kötött egy magán-biztosítócéggel, amelynek egyik vezetőségi tagja, Angela Toncescu azt kérte tőle cserébe, járjon közbe a biztosítási felügyeletnél a még jóváhagyásra váró igazgatótanácsi vezetői mandátuma érvényesítéséért. Gurzău utólag lemondott parlamenti képviselői mandátumáról. (Főtér)
HOZZA A FORMÁJÁT. Azt kérte tegnap egy nő Liviu Dragneától, mondjon le a képviselőház elnöki tisztségéről, mire a szociáldemokrata pártelnök ironikusan azt válaszolta, hogy a hölgy minden bizonnyal Victor Ponta kollégája. Liviu Dragnea a legfelsőbb bíróságon zajló perének újabb tárgyalásán vett részt. A hölgy már a tárgyalóteremben a közelébe férkőzött, és a lemondását kérte. A csendőrök kivezették a teremből, a tárgyalás után azonban, miközben a pártelnök a sajtónak nyilatkozott, ismét odament hozzá, egy másik személy pedig Rezist feliratú papírdarabot tartott a magasba, Dragnea háta mögött állva. Közben Dragnea szóváltásba keveredett a sajtónyilatkozatát megzavaró nővel. „Úgy látom, ön kollégája Victor Pontának, hiszen őt idézi” – válaszolt, majd közölte, hogy nem mond le. A vitát követően megkérdezték tőle az újságírók, tart-e attól, hogy Victor Pontának Sorin Grindeanut is sikerül meggyőznie. „Nagyon meg vagyok ijedve” – válaszolt ironikusan Liviu Dragnea. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-03-29: Belföld - :

Hat év letöltendő Elena Udreának (Ítéletek a Bute-gála-ügyben)

Első fokon hat év szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb bíróság tegnap Elena Udrea volt turisztikai minisztert, akit többrendbeli megvesztegetés elfogadásával, hivatali visszaéléssel és európai alapok eltérítésével vádolt a korrupcióellenes ügyészség.
 
2017-03-29: Belföld - :

Úttörő megoldás Nagyváradon

Tegnap landolt első alkalommal a rohammentő-szolgálat (SMURD) egyik helikoptere a nagyváradi megyei kórház épületének tetején. Az országban ez az egyetlen helikopter-leszállópálya, amely kórház vagy középület tetején kapott helyet – jelentette be Ilie Bolojan, a város polgármestere.