Az FTC Rail-Cargo Hungaria ma 20 órától a címvédő Bukaresti MSC otthonában játszik a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.
„A taktikai felkészülésre éppen annyi idő áll a rendelkezésünkre, amennyi elég. Ezen kívül semmi másra nincs időnk, az örömre, a pihenésre, az akkumulátorok visszatöltésére sem” – mondta az MTI érdeklődésére Elek Gábor vezetőedző. Az FTC a második, a bukaresti együttes a harmadik helyen végzett középdöntős csoportjában, de a szakvezető kifejtette, a Rosztov-Don tavalyi példája azt mutatja, nem sokat számít, kit tartanak esélyesebbnek a negyeddöntőt megelőzően: „Az orosz csapat egyetlen pontot veszített a negyeddöntőig – azt éppen ellenünk, Budapesten –, majd a bukarestiek elleni párharcban alulmaradt. Számunkra most új fejezet kezdődik.”
A Győri Audi ETO KC a csoportkörben mindkétszer legyőzte a bukarestieket, akik azonban a november elején rendezett magyarországi találkozó óta csupán egy tétmérkőzést veszítettek. Az előző idényben BL-ezüstérmes győriek vasárnap 18 órától a Metz vendégei lesznek, amellyel szemben a Ferencváros mindkétszer nyert a középdöntőben. A találkozót a DigiSport 4 élőben közvetíti.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.