Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tájékoztatása szerint 2022-től 16 csapat vesz részt a futsal Európa-bajnokságon.
Az Európa-bajnokság kapcsán kiderült, a szövetség 12 csapatról 16-ra növeli a létszámot, és 2018-tól négyévente rendezik meg a kontinensviadalt. A jövő évi, szlovéniai kontinensviadalon még tizenkét nemzet vesz részt. A magyar válogatott április 8. és 11. között Bakuban Azerbajdzsánnal, Albániával és Bosznia-Hercegovinával játszik a selejtezőcsoportban, Románia pedig házigazdaként Portugáliával, Finnországgal és Lettországgal mérkőzik meg.
Az első 16 csapatos Eb 2022-ben lesz. Az eddig UEFA Futsal Cup nevet viselő legrangosabb európai kupasorozat a 2018–2019-es évadtól Bajnokok Ligája néven fut majd. A következő szezontól a rangsor első három helyén álló nemzet egy második indulási jogot kap, illetve a negyedik is, ha címvédő az első három nemzet valamelyikének tagjaként biztosítja helyét. Emellett a lebonyolítás is változik, lesz selejtező, csoportkör, elitkör és négyes döntő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.