Id. JÁGER ÁRPÁD, Felsőrákos. Húsvét előtt néhány gondolatot szeretnék megosztani másokkal is, ahogy az apostolok cselekedeteiről olvastam. A szeretet a legnagyobb erő, ezért szeresd az Urat, szeresd felebarátodat, mert akkor láthatatlan kapocs fűz össze mindenkivel, megtalálod a lélek üdvösségét és nyugalmadat. Változnak az évszakok, lesznek jobb és rosszabb napok, de az igaz barátság örökre megmarad. Minden ember segítségre szorul, épp ezért mondd el, mire van szükséged, és engedd, hogy segítsenek, mert barátaid és szeretteid nélkül sehova sem jutsz. Egyedül is próbálj teljes életet élni, mert csak egy van. Ha bármit is tehetsz, vagy kedves lehetsz embertársadhoz, most tedd meg, ne halogasd, mert még egyszer nem tudunk végigmenni ugyanazon az úton, bánni fogod, amit elmulasztottál. Minden nap lehetőséget ad arra, hogy jósággal bánjunk valakivel, törekedjünk arra, hogy lelkiismeretünk mindig tiszta legyen.
VASS IMRE, Szentkatolna. Lányomat kivizsgálásra küldték a kézdivásárhelyi kórházba. A vérvétel után a kezembe adták a kémcsövet, és átküldtek egy másik ajtóhoz, ahol be kell adni; ugyanott kellett fizetni is. Az eredményt öt-hat nap múlva ígérték, mert Bukarestből jön. Vissza is mentem a megadott időpontban ahhoz az ajtóhoz, ahol beadtam a vért. Jó néhányan várakoztak előtte vérükkel a kezükben, villanyégő híján félhomályban. Elnézést kérve bekopogtam az eredményért, de visszaküldtek oda, ahol a vért levették. Ott is udvariasan fogadtak, de a lányom nevét nem találták a rendszerben. Némi keresés után megkerült a nagykönyvben, de az eredmény nem, és azzal a jó tanáccsal távoztam, hogy nézzek be néhány nap múlva. Így tapasztaltam meg, hogy Bukarest milyen távol van tőlünk, holott mégis a nyakunkon érezzük...
N. N., Sepsiszentgyörgy. Szeretném felhívni a figyelmet egy átverésre, amely egészségügyi szűrővizsgálat címszó alatt fut. Körülbelül úgy működik, hogy felhívnak telefonon, felajánlják az ingyenes vizsgálatot, küldenek egy meghívót, majd az esemény helyszínén elvégeznek egy kamu vizsgálatot, amiből kiderül, hogy az illető nagyon beteg, de szerencsére van valami méregdrága termékük, ami segít... Nagymamámat egyszer már átverték hasonló módszerrel, akkor 2000 lejes paplant, párnát, lepedőt árultak; a napokban hallottam, hogy újabb akciót hirdetnek. Nem tudom, ezúttal mi a csodaszer, de nem kell bedőlni!
BALOGH MÁRIA, Csernáton. A polgármesteri hivatalnál hat hónaponként (!) számlázzák a vizet, és helytelenül. A legutóbbi március 31-én jött, a fizetési határidő pedig március 27-e volt! Az sincs ráírva, hogy mikortól meddig volt számlázva a vízfogyasztás, és a nyugta kiállítási dátuma sem szerepel sehol, pedig ezek fontos adatok mind a szolgáltatónak, mind a fogyasztónak! Úgy látszik, itt a vízszolgáltatónak nem fontosak a szabályok, csak néhány ügyfélnek! És vannak sokan, akik nem tudják, hogy mit jelent a ,,data scadentei”, erre is figyelhetne, aki a számlát kiállítja; ha más ötlete nincs, létezik Google-fordító. Tanulni semmilyen korban nem szégyen, meg lehet nézni más szolgáltatók számláit, és követni a jó példákat!