A nosztalgiázni vágyók, akik mindig visszasírják a régi szép időket, örülhetnek, mert ismét, akárcsak régen, órákat várakozhatnak a román–magyar határon, ha nyugat(abb)ra szeretnének utazni, ugyanis április hetedikétől életbe lépett az új schengeni kódex, amellyel megszigorították a határátkelést.
Mindenkinek nehezítik utazását az illegális ki-bevándorlókat kivéve, akiknek viszont könnyíteni szándékoznak. Az új módi szerint a schengeni határokon ki- és belépéskor is ellenőrizni kell az unióban különben szabadon közlekedő uniós polgárok úti okmányait is, és ezeket össze kell vetni a Schengeni Információs Rendszerrel, hogy meggyőződjenek, az illető nem jelent-e biztonsági, közrendvédelmi vagy közegészségügyi kockázatot. Ezek után egész szép sorok alakulhatnak ki a határokon. A holt időt hasznos foglalatossággal lehet eltölteni. Jön a nyár, és lehet napozni. De a sportkedvelők sem unatkoznak majd, hiszen vállukat nekivetve tologathatják kilométereken át kocsijukat anélkül, hogy bár egy csepp benzint is elpocsékolnának. Majd azt is visszavezethetik, hogy mint régen, alaposan feltúrják csomagjainkat, rigorózus motozásnak vetnek alá, nehogy esetleg időzített bombát vigyünk poggyászunkban, vagy a manapság igen divatos robbanóövet viseljünk.
Ha minden jól megy, akár a vízumkötelezettséget is visszaállíthatják Románia polgárai számára. Ha majd vízumért kell folyamodnom a nyugati országok nagykövetségeihez, résen leszek, s nem tűrök el semmiféle önkényt vagy megkülönböztetést kérelmeim leadásakor. Azon is gondolkodom, hogy máris beperelem Svédországot, de lehet, Németországot és Ausztriát is, a régebbi velem szembeni atrocitások miatt, amelyek akkor értek, mikor még csak vízummal lehetett ezekbe az országokba beutazni. Az emberiségellenes bűncselekmények nem évülnek el, és remélem: az emberiességellenesek sem. Esetemben több pontban is megsértették Az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Most ugyanilyen alapon Magyarországot arra kötelezték, hogy két bangladesi bevándorolni akarónak fejenként 18 705 euró kártérítést és perköltséget fizessen ki. Ugyanolyan érveket fogok felsorakoztatni, amilyenekkel a bangladesiek támadtak és nyertek. A svéd vízum igénylésekor anno Bukarestbe kellett utaznunk, ahol sorba állítottak, mint a rabokat sétáltatáskor. A svéd nagykövetségen való hosszas visszatartásom természetesen az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint fogva tartásnak minősülhet. A bangladesieknek a magyar határzónában, Röszkén szállást biztosítottak és napi háromszori étkezést, nekem a svédek annak idején semmit. Utána egy hónapig tiszta potyára idegőrlő bizonytalanságban tartottak, és végül írásban, szárazon, magyarázat nélkül csupán annyit közöltek, hogy nem hagyták jóvá vízumkérelmemet. Nekem sem biztosították a jogorvoslás elégséges lehetőségét, akár most a két sikeresen perlekedőnek. Mikor a német vízumért a szebeni német konzulátushoz fordultam, még rosszabb helyzetbe kerültem. Ott fajra és meghívóra való tekintettel, három különböző sorba állították a kérvényezőket. Az „etnikai” németeket gyorsabban szolgálták ki, a turistákkal és hivatalos ügyben utazókkal másképp bántak (el). A tűző napon, kisebb-nagyobb dolgaink elvégzésére szolgáló helyiség s ivóvíz biztosítása nélkül, hosszú sorokban terelgették az odautazás fáradalmaitól elgyötört jámbor kérvényezőket. Nekem hivatalos meghívóm volt, de mielőtt bejutottam volna a mennyország, jobban mondva a konzulátus kapuján, a smasszer kijelentette, hogy ma már nem fogadnak. Szó sem volt arról, hogy szállást vagy ellátást biztosítsanak, így két nap alatt kétszer jártam meg a Szentgyörgy–Nagyszeben távot. Végül is megkaptam a vízumot, amivel aztán mehettem Bukarestbe az osztrák tranzitvízumot kiváltani. Ott is két napba telt az átutazási engedély megadása, így a két vízum megszerzéséért összesen 1600 kilométert kellett utaznom. Most csak az a kérdés, mennyi kártérítést fogok kérni? Svédországtól 20 ezer, de Németországtól és Ausztriától csak 5–5 ezer eurót követelek, mert ők mégiscsak vízumhoz juttattak.
Ha a magyarok nem építenek felőlünk kerítést, a várakozás elkerülése végett ezután csakis a zöld határon keresztül fogok Nyugat felé utazni. Ha netán visszavezetik a vízumkényszert, és ráadásul Magyarország elkertel minket is, akkor Ukrajnán és Szlovákián át fogok közlekedni, mert úgy nem kell 1600 kilométert (esetleg potyára) vízumok után furikáznom. Ha elkapnak, legfeljebb 15 éves, január elsején született, írástudatlan bangladesinek adom ki magam. A magyarok a nagy kártérítés megítélésétől való félelmükben menedéket nyújtanak majd, és aztán mehetek tovább az unió szélrózsájának minden irányába.