Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi, 86 halálos áldozatot követelő Hán Sejkún-i feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolja. A Sky News Arabia televízió értesülései szerint az amerikai légicsapásnak legalább tíz halottja van, közöttük polgári személyek.
Donald Trump amerikai elnök floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Megismételte, hogy mélyen megrendítette a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott gáztámadás, és leszögezte, szerinte a korábbi évek erőfeszítései Bassár el-Aszad szíriai elnök álláspontjának, viselkedésének megváltoztatására immár végleg kudarcot vallottak. Trump diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket, köztük gyermekeket, kisbabákat. Felszólította a civilizált nemzeteket, hogy vessenek véget a vérontásnak és a mészárlásnak Szíriában. Egyúttal hangsúlyozta: az Egyesült Államok létfontosságú nemzetbiztonsági érdeke, hogy megelőzze és elrettentse a halálos vegyi fegyverek elterjedését és használatát.
Az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó amerikai rombolóhajókról, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag- és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására.
Moszkva ellenzi
Donald Trump amerikai elnök megmutatta, hogy kész akár az Oroszországgal való harci összeütközés határán is küzdeni a damaszkuszi kormánnyal – írta Facebook-bejegyzésében Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. Korábban Vlagyimir Putyin elnök a Szíria elleni amerikai rakétacsapást egy szuverén ország elleni, a nemzetközi jog megsértésével és kitalált indok alapján végrehajtott agressziónak nevezte, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig provokációnak minősítette a légicsapást. „Oroszországot a meglévő csatornákon keresztül értesítették a Szíria ellen készülő amerikai csapásokról, de Vlagyimir Putyin elnököt senki se hívta fel” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tegnap Moszkvában. Kapcsolatba lépett az orosz és az amerikai külügyminisztérium egymással a szíriai katonai repülőtér ellen intézett amerikai rakétacsapást követően – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Azt hangoztatta, hogy a két tárca között rendszeresek a kapcsolatok, és a felek a Szíriában történtekkel összfüggő kérdésekre összpontosítottak.
A Nyugat támogatja
London teljes támogatásáról biztosította az amerikai kormányt a szíriai légi támaszpont ellen végrehajtott amerikai légitámadás után. A brit védelmi miniszter ugyanakkor közölte: „Nagy-Britannia nem kapott felkérést arra, hogy csatlakozzon a katonai fellépéshez.” A szíriai légi bázisra mért amerikai csapás pozitív válasz Bassár el-Aszad szír elnök háborús bűntetteire – közölte a török elnöki szóvivő. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üdvözölte az amerikai légicsapásokat, mondván, hogy azok kellő határozottságot mutattak a barbár vegyifegyver-támadásokra válaszul. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azon véleményének adott hangot, hogy a történtekért a szíriai rezsimet terheli a teljes felelősség. Háborús veszéllyel fenyegető és történelmi jelentőségű fejlemény a Szíriában pénteken végrehajtott amerikai légitámadás Elmar Brok német európai parlamenti képviselő szerint. Az Európai Parlament külügyi bizottságának korábbi elnöke hangsúlyozta: az amerikai támadás Szíriában történelmi pillanat, mert mostanáig az a gyakorlat érvényesült, hogy nem avatkozik be katonai eszközökkel egy olyan atomhatalom, mint az Egyesült Államok ott, ahol már aktív egy másik atomhatalom, jelen esetben Oroszország. Ezért a péntek hajnali légitámadás tabudöntést jelent, és akár komoly konfliktushoz is vezethet – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.
Elfogadható lépés volt amerikai részről a Szíriában pénteken végrehajtott légitámadás, de továbbra is a közel-keleti arab országban dúló polgárháború békés rendezésére kell törekedni – jelentette ki Angela Merkel német kancellár. A kancellár kiemelte, hogy péntek reggel telefonon beszélt François Hollande francia államfővel és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel a korlátozott és célzott amerikai légicsapásról. Mindhárman egyetértenek abban, hogy a történtekért kizárólag Bassár el-Aszad szíriai elnök visel felelősséget. Rámutatott, hogy a vegyifegyver-használat háborús bűncselekmény, és hozzátette: a háborús bűncselekmények dimenziójára, az emberi szenvedés mértékére és az ENSZ Biztonsági Tanácsa elleni „blokádra” tekintettel elfogadható lépés volt az amerikai légitámadás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.