Tegnap délután sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban, és legalább három embert halálra gázolt, sokakat pedig megsebesített.
Stefan Löfven svéd miniszterelnök az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy minden jel szerint terrortámadást követtek el a kisteherautóval. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szolidaritásáról biztosította Svédország polgárait a Stockholmban történt tömeges gázolás után, és kijelentette, a svéd hatóságok az uniós bizottság minden lehetséges támogatásával számolhatnak. Juncker nyilatkozata szerint Európa legélénkebb és legszínesebb városát érte támadás. „Bármely tagország ellen elkövetett támadás mindannyiunk ellen intézett támadást jelent” – fogalmazott. A bizottság elnöke részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik gyors segítséget nyújtottak a rászorulóknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.