Idén is megszervezi A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt a Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a MERT Egyesülettel közösen. Ez már a harmadik alkalom. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket – fogalmazott Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője.
A tegnap meghirdetett vetélkedő, melyre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhetnek be, két fordulóból áll. Az első témája a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában, a második forduló kérdései a centenáriumi év kapcsán a székelység az első világháborúban témához kapcsolódnak. A csapatoknak írásbeli és kreatív feladatokat kell megoldaniuk.
A második fordulóra az első 10 legtöbb pontszámot szerzett csapat kap meghívást, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük.
Jelentkezési lap a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető, s oda várjuk a visszajelzést május 6-ig. Ezen az úton küldik ki a feladatlapokat is. A vetélkedőre a Székelység története című, VI. és VII. osztályosok számára a 2012-ben kiadott tankönyv III., IV. és VI. fejezetéből kell készülni.
A kitöltött feladatlapokat június 5-ig a Székely Mikó Kollégium postacímére várják. A második fordulót október végén tartják a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A döntőbe jutó tíz csapat tagjai könyvjutalomban részesülnek, honismereti kiránduláson vagy hagyományőrző táborban vehetnek részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.