Két forduló után a háromszéki magyar osztályokban 134, a román tagozaton 76 hely maradt üresen, a falusi összevont osztályokban még közel 90 diákra számítanak. A megyei tanfelügyelőség a napokban összesíti a kimaradt gyermekek adatait, és minden kérést megoldanak.
A középiskolák közül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban a három osztályba ötvenkilencen jelentkeztek, a Mihai Viteazul Főgimnázium hagyományos osztályában kilenc hely még üres, az Ady Endre és a Nicolae Colan Általános Iskolában a magyar és a román tagozaton csak fél osztályokra elegendően iratkoztak, utóbbiban a Waldorf-osztály teljes létszámú.
A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskolában két osztályban 50 helyet hirdettek, 33 telt be, a Turóczi Mózes Általános Iskola román előkészítőjébe öten jelentkeztek, a gelencei Jancsó Benedek Általános Iskola 2-es számú elemijében a 22 helyből tíz még üres.
A megyei összesítés szerint a meghirdetett 121 osztályból 92-re van elegendő jelentkező, a 2238 helyből 1941-et (87 százalék) foglaltak el. Korábbi évek tapasztalata szerint a külföldön dolgozó szülők a tanévkezdés előtti hetekben, napokban térnek vissza, hogy iskolába írassák gyermekeiket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.