A Szent György vértanúról elnevezett esztelneki ferences zárdatemplom búcsúünnepét a napján, tegnap délelÅ‘tt 11 órakor tartották. E búcsús-hálaadó szentmise keretében Tamás József püspök atya áldását adta a kÃvül-belül felújÃtott templomra, a liturgikus bútorokra és az oltárképet helyettesÃtÅ‘ domborműre.
A szentmisén mintegy húsz kézdi-orbaiszéki római katolikus plébános és néhány ferences szerzetes, többek között Urbán Erik püspöki helynök, a csÃksomlyói kegytemplom igazgatója is jelen volt. Az 1980 Å‘szén felszentelt ferences templom külsÅ‘ és belsÅ‘ felújÃtásának kezdeményezÅ‘je és kivitelezÅ‘je Kakucs Szilveszter zárdaigazgató. Közreműködött a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplom gyermekkara Gergely Gábor kántor vezényletével.
A Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrász által készÃtett és sárkányölÅ‘ Szent Györgyöt ábrázoló oltárképet helyettesÃtÅ‘ domborművet Tamás József püspök és Domokos Ferenc polgármester leplezte le, majd a püspök megáldotta a megújult templomot, illetve a domborművet és a liturgikus bútorzatot. Igehirdetésében az egyházfÅ‘ Szent György életét méltatta. A búcsús-hálaadó szentmise végén Kakucs Szilveszter testvér köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a templom tatarozásához, felújÃtásához. Azt is elmondta, a munkálatokat idÅ‘s és ifjú Fekete Mihály Baumeister cége végezte, és anyagi támogatást is nyújtottak, a papi és ministránsszékek a zeteváraljai Sebestyén Ferenc munkáját dicsérik, a festett ablakok cseréjét kedvezményes áron Szász Zoltán és édesapja, Szász György végezte, a csÃkszeredai Részegh András a megvilágÃtást alakÃtotta ki dÃjmentesen, és világÃtótesteket is adományozott a templomnak, az asztalosmunkálatokban Bagoly Miklós Levente sepsiszentgyörgyi vállalkozó is segÃtséget nyújtott. Az ünnepi szentmise a pápai himnusz és nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.