Túlsúly és epilepszia

2017. április 27., csütörtök, Család

A nők várandósság alatti túlsúlya vagy elhízása növelheti annak kockázatát, hogy a gyermeknél epilepszia alakuljon ki – derült ki egy svéd tanulmányból.
 

 

A stockholmi Karolinska Intézetben dolgozó Neda Razaz és kollégái több mint 1,4 millió gyermek adatait megvizsgálva nézték meg, milyen összefüggés áll fenn a várandósság első harmadában lévő nők testtömegindexe – BMI, a testmagasság és testtömeg által kiszámított érték – és a gyermekük epilepszia-kockázata között. A kutatók 7592 gyereknél (0,5 százalék) diagnosztizáltak epilepsziát 2012 végéig. A normális testsúlyú anyák szülte gyerekekhez képest a neurológiai betegség kockázata 11 százalékkal volt magasabb azoknál a gyerekeknél, akiknek az édesanyja túlsúlyos volt (25 és 29 közötti testtömegindex) a terhesség első harmadában. Az elhízottság első kategóriájába (30–35 közötti BMI-érték) tartozó nők gyermekeinél 20 százalékkal, a második kategóriába (35–40 közötti BMI-érték) tartozó nők gyerekeinél 30 százalékkal, a súlyosan elhízott nők gyermekeinél viszont 82 százalékkal volt  magasabb a betegség jelentkezésének kockázata.
A tanulmány készítői arra gyanakszanak, hogy a várandósság alatti túlsúly vagy elhízás miatt sérül a gyermek agya, ami idegrendszeri rendellenességekhez vezethet, de az is lehetséges, hogy az anya elhízása olyan gyulladást idéz elő, amely károsan hat ki a gyermek idegrendszerének fejlődésére. A szakemberek ugyanakkor elismerték, hogy az epilepszia oka – a genetikai és környezeti tényezők interakciója révén – össze­tettebb is lehet. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-04-27: Család - :

Gyermekeink

Ajsa. Fotó: Albert Levente
2017-04-27: Család - :

Tanácsadó honlap indult (Kapcsolati erőszak)

A kapcsolati erőszak áldozatainak tanácsadó honlapot indított az Ökumenikus Segélyszervezet. A www.meddigmehet.hu honlapon névtelenül juthatnak információhoz az érintettek és hozzátartozóik, valamint a probléma iránt érdeklődők.