Kapcsolati erőszakTanácsadó honlap indult

2017. április 27., csütörtök, Család

A kapcsolati erőszak áldozatainak tanácsadó honlapot indított az Ökumenikus Segélyszervezet. A www.meddigmehet.hu honlapon névtelenül juthatnak információhoz az érintettek és hozzátartozóik, valamint a probléma iránt érdeklődők.
 

 

Senkár Éva pszichológus, a segélyszervezet munkatársa budapesti sajtótájékoztatójukon elmondta: problémát jelent, hogy az erőszakot elszenvedők sokszor nem mernek beszélni arról, ami velük történik, tartanak környezetük reakciójától, sokszor ugyanis őket hibáztatják, de visszatartó erő lehet a szégyen és a bűntudat is. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy ne csak a fizikai erőszakot tekintsék családon belüli erőszaknak, hanem a lelki bántalmazást is – fűzte hozzá. A segélyszervezet több mint tíz éve foglalkozik a bántalmazottak krízisellátásával, s kiemelt céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a problémára, álláspontjuk szerint ugyanis az erőszak semmilyen formája sem elfogadható.
Bujdosó Bianka, az ACG Reklámügynökség digitáliskampány-igazgatója egy friss kutatás eredményét ismertetve elmondta: évente legalább tízezer bejegyzés keletkezik a családon belüli, illetve a párkapcsolati erőszak témájában az interneten, ez azt jelenti, hogy óránként legalább egy poszt vagy komment érkezik a témában. A Google adatai szerint 2015-ről 2016-ra több mint 27 százalékkal nőtt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos megkeresések száma, ezen belül a fizikai bántalmazással összefüggő keresések száma majdnem 18 százalékkal emelkedett, a lelki bántalmazásra vonatkozóké pedig 68 százalékkal nőtt; a kereséseknek csupán csekély része segítségkérés, többségük célja az informálódás.
Senkár Éva pszichológus az M1 televíziós csatornán kiemelte: egyre többen keresnek válaszokat kérdéseikre, problémáikra az interneten. Itt viszont előfordul, hogy az áldozatokat hibáztató, bántó üzeneteket is megfogalmaznak, ezért tartják fontosnak, hogy a tanácsadó oldalukra irányítsák az érintetteket. A segélyszervezet oldalán olyan – szociális munkás, pszichológus, jogász – szakemberek adnak megbízható tanácsokat, akik a krízisközpontokban nagy tapasztalatot szereztek. Oldalukon nemcsak a bántalmazottaknak, hanem környezetüknek is adnak tájékoztatást, és tervezik, hogy később a gyakori kérdésekre információs csomagot állítanak össze, amely azoknak is segíthet, akik még nem szánták el magukat arra, hogy írjanak a portálnak. (MTI–i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-04-27: Család - :

Túlsúly és epilepszia

A nők várandósság alatti túlsúlya vagy elhízása növelheti annak kockázatát, hogy a gyermeknél epilepszia alakuljon ki – derült ki egy svéd tanulmányból.
 
2017-04-27: Család - Puskás Attila:

Pettyegetett tüdőfű (Erdő-mező ajándéka)

Növényünk, a pettyegetett tüdőfű vagy orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis) szintén a tavasszal erdeinket ellepő növényzet része. Kék, illetve piros virágai feltűnőek, fajnevével („officinalis”) a népi orvoslásra utal. Ismerkedjünk meg vele szóban és fényképpel, majd erdőt járó sétánk alkalmával azonosítsuk.