Az alig magunk mögött hagyott század az emberiség legsötétebb időszakait idézi. Nem mintha korábban (vagy ki tudja, később) nem lettek volna (nem jöhetnének) hasonló borzalmak. Még csak a tömegmészárlás méreteit tekintve sem bizonyos, hogy a történelem folyamán nem volt (nem lesz) hasonló önpusztítás, mint a huszadik században. Mert a diplomatikusan geopolitikának nevezett hatalmi viszonyrendszer mindig megszülte, megszüli az érdekek egymásnak feszülését: a hatalmi harc mozgatórugóját, amely időnként világméretűvé dagasztja az esztelen embertelenséget...
Ám abban mindenképpen egyedülálló (lehet) ama alig magunk mögött hagyott „leghosszabb” század, hogy a nagyhatalmak egymásnak feszülését a kis közösségek, a családok, sőt, az egyének „bőre” alá juttatta. Legyen szó világháborús pusztításról vagy szigorúan ellenőrzött osztályellenségről, az egyszerű, ám önmagukban élhető, tartalmas életpályák, a globális háborúk, az életidegen ideológiák szülte rendszerek súlya alatt mint szalmaszálak törtek ketté. Az élet szentsége, a szabadságba gyökerezett gondolat értéktelenné, sőt, veszélyessé vált.
Puskás Attila mozaikszerűen összeálló családtörténete* ezt a kort idézi. Az erdélyi értelmiségi családnak, amelybe beleszületett, felnőtt, s amelynek polgári értékrendjét mai napig vallja, ráadásul az ide-oda csatolás komplétét is meg kellett élnie. Amikor nem egyik alapvető értékünk, a nemzeti identitás és annak vállalása, hanem az idomulás, az önmagunk (el)árulása jelentette a karrierépítés vagy éppen a túlélés alapszövetét.
A családtörténet két, jellegében is különböző része látszólag külön világot elevenít meg. A háborús körülmények Kolozsvárjának, kicsi magyar világának kissé naiv, mert a szerző életre csodálkozásának időszakát idéző megközelítése és az ötvenes évek kirakatpereinek, a meghurcoltatás, majd a megfigyelés akkor elevenbe vágó, ma már abszurd dokumentumainak felidézése mégis már-már megdöbbentő folyamatossággal egészíti ki egymást. Hiszen ugyanannak a zsarnoki logikának a következményei: a legveszélyesebb a neveltetéséből, szellemi fejlődéséből adódóan értékelvű, szabadon gondolkodó, tehát nem irányítható ember.
S ez bizony a fogyasztói logikára épülő, az alapvető közösségi értékek relativizál(ód)ását „termelő” világfalusi létben is könnyen azonosítható.
Olvassuk tehát bizalommal a Puskás család történetét. Azok is, akik megérték azt a kort, és valamilyen formában – erényeikkel és tévedéseikkel együtt – magukra ismernek, de azok is, akik önmagukat keresik a továbbra is ellentmondásosnak mutatkozó korunk útvesztőiben. Mert az ösvények, amelyek önmagunkban, kis közösségeinkben formálódnak, a lehetőségek és kényszerek kereszttüzében életutakká állnak össze. Senkinek nem lehet közömbös, milyen volt (lesz) ez az út. A közösségnek, amelyből vétettünk, még kevésbé. Ebben a küzdelemben az előttünk járók történetei „talajgyalukként” szolgálhatnak.
* Puskás Attila: Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, Kaláka Könyvek, 2017
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
