OJD 25

2017. április 29., szombat, Kultúra

Brassóban született, Budapesten él. Ez ideiglenes állapot. Legjobban a Hargitán szeret alkotni, mert ott „olyan a levegő”. Miután mindent vagy legalábbis nagyon sokat elért az írói pályán, most a fiatal tehetségek „oskoláztatásával” foglalkozik. És persze ír is. Verset, prózát, drámát, tanulmányt. Orbán János Dénes (fotó) – OJD – szerda délután az Árkosi Művelődési Központban mesélt negyedszázados írói jubileumán életének alakulásáról.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele


Fontos, hogy az ember honnan indult, de még fontosabb, hogy hova ért – válaszolta OJD Sántha Attila, a pályatárs – és nem mellékesen felfedezője – kérdésére. Kolozsvári egyetemi évei előtt nem publikált, ott aztán fejest ugrott a mélyvízbe. A 90-es évek elején Erdély kulturális fővárosában „világmegváltó” szándékkal össze­verődött csapat az irodalmi paradigmaváltást tűzte ki céljául, a lázadó, polgárpukkasztó társaság azonban nem ment szembe az öregekkel, mint általában az új generációk, hogy „meggyilkolják” elődeiket, „mi imádtuk őket, és ők felpártoltak bennünket”, emlékezett OJD az Előretolt Helyőrség folyóirat és mozgalom által meghatározott kezdetekre. „Meg akartuk változtatni azt a fajta transzilvanizmust, amelyet Reményik Sándor neve fémjelez, mi azt mondtuk, a világ a harcosokat becsüli, nem a sajnálkozókat. Nem fordultunk el Erdélytől, mi nagyon sokat letettünk a haza oltárára. Azt is tudtuk, nem vagyunk alábbvalóak az anyaországiaknál, és igazunk lett, ezt a díjak, könyveink eladott példányszámai igazolják”, mondta.
Tíz év alatt nagyjából mindent elért az írói pályán, de úgy gondolta, talán kicsit túl könnyen jött a siker. Elege lett az irodalomból, pontosabban az irodalmi életből, zavarta, hogy Magyarországon furcsán fogadták az erdélyieket, „a túlzott rajongás undorító volt” – hát belevágott a vendéglátóiparba. A kolozsvári Bulgakov kávéház fogalommá vált, mert OJD nem a pult mögé állt, hanem irodalomszervezéssel foglalkozott. Így telt el tizenkét év, aztán lelkifurdalást érzett amiatt, hogy „ki írja meg azokat a műveket, amiket csak én tudok”. Felhagyott hát a Bulgakovval, egy évig szabadúszó íróként tevékenykedett, de a szervezésről nem tudott lemondani – kitalálta tehát az íróakadémiát. „Mert nem a fővárosban születnek feltétlen a nagy művészek, és a többieknek ki adja meg az esélyegyenlőséget? Évente 600–700 fiatal író debütál a Kárpát-medencében, csak a legjobbak futnak be, és a siker nem mindig a tehetségen dől el, hanem azon, ki tanul többet”, indokolta meg az íróakadémia szükségességét. Most főképp ezzel foglalkozik, közben kutatja Janus Pannonius életét és korát, első magyar költőnkről szenvedélyes előadásokat rögtönöz, és persze ír is, mert akármit is dolgozik éppen, OJD elsősorban író.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-04-29: Kultúra - Ferencz Csaba:

Kényszerleszállók

Az alig magunk mögött hagyott század az emberiség legsötétebb időszakait idézi. Nem mintha korábban (vagy ki tudja, később) nem lettek volna (nem jöhetnének) hasonló borzalmak. Még csak a tömegmészárlás méreteit tekintve sem bizonyos, hogy a történelem folyamán nem volt (nem lesz) hasonló önpusztítás, mint a huszadik században. Mert a diplomatikusan geopolitikának nevezett hatalmi viszonyrendszer mindig megszülte, megszüli az érdekek egymásnak feszülését: a hatalmi harc mozgatórugóját, amely időnként világméretűvé dagasztja az esztelen embertelenséget...
2017-04-29: Kultúra - Váry O. Péter:

Valóság és szöveg viszonya (Bemutatkozott Kiss Tibor Noé )

Ugyanaz a történet ugyanazt a kérdést szüli: érdemes-e erőltetni? A helyszín változatlan, szereplők csak alig: ezúttal a szervezőkön és a lézengő újságírókon kívül az épp befejeződött közönségtalálkozó főszereplői. Vagyis az írótársak. És még egy-kettő. Szintén írótárs.