Izrael állam születésnapján

2017. május 3., szerda, Világfigyelő

Légi parádéval és grillezéssel ünnepelték Izraelben az ország kikiáltásának hatvankilencedik évfordulóját. Többek között kitüntették Keleti Ágnes ötszörös magyar olimpiai bajnok tornászt.

Hétfő este tűzijátékok, ünnepi koncertek és házibulik váltották fel a mártírokra, elesett katonákra és a terror áldozataira emlékező gyászbeszédeket, Izrael-szerte megkezdődött az „ország születésnapja”. A nyitányon, a jeruzsálemi Herzl-hegyen megrendezett ünnepségen az ország képviseletében tizenkét, valamely területen a társadalomban élenjáró izraeli gyújthatott meg egy-egy fáklyát: volt köztük a szervátültetésben különösen sikeres arab sebészprofesszor, startup-guru, neves énekes, focista, rákos gyerekeket segítő alapítvány megteremtője és etióp származású katonatisztnő is. Juli Edelstein, a parlament elnöke beszédében a társadalom egységére hívta fel a figyelmet: „Meg kell értenünk, hogy életünkben nem minden jobb- vagy baloldali, nem minden jobboldali fasiszta, és nem minden baloldali áruló. Ez az elfogadhatatlan gondolkodásmód megosztottsághoz vezet, és pusztulást hoz ránk”  – hangsúlyozta.
Az egész ország fölött légi parádékkal folytatódnak az ünnepségek, majd katonáknak adnak át kitüntetést. Délben a hagyományos nemzetközi bibliai vetélkedő döntője következik, ahol a Bibliáról Izrael- és világszerte a legtöbbet tudó gyerekek mérhették össze tudásukat, majd maga a miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a győzteseket. A függetlenségi nap hivatalos zárásaként minden évben átadják Jeruzsálemben a legmagasabb helyi elismerést, az Izrael-díjat. Idén a sport kategóriában az ötszörös magyar olimpiai bajnok, Keleti Ágnes nyerte el ezt a megtiszteltetést.
Az ország népe az utóbbi évtizedekben kialakult szokások szerint szabadtéri hússütéssel ünnepli az ország születésnapját. Ezen a napon füstbe borulnak a közparkok, a házak kertjei és az erdei tisztások: mindenütt lelkesen grillező, parázs fölé hajoló családokat és baráti társaságokat lehet látni.
Az izraeli függetlenségi napon az ország kikiáltását a héber és nem a nyugati világban használt naptár szerint ünneplik. Noha Izrael 1948. május 14-én deklarálta függetlenségét és önálló államiságát, de ez a héber naptár szerint az ijár hónap ötödik napjára esett. Később az ünnep időpontját a szombati pihenőnap elkerülése érdekében módosították az ijár hónap harmadik és hatodik napja közötti első megfelelő napra. Ezen számítások szerint idén az ünnep május másodikára esett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2017-05-03: Világfigyelő - :

Véleménykülönbségek az ukrajnai válság rendezéséről (Orosz–német csúcstalálkozó)

Az Oroszország ellen bevezetett európai büntető intézkedések feloldása csakis a kelet-ukrajnai válság rendezéséről megkötött minszki megállapodások végrehajtása esetén lehetséges – jelentette ki Angela Merkel német kancellár, miután tegnap Szocsiban megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A közös sajtótájékoztatón Merkel rámutatott, hogy nem történt haladás a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében. Az orosz elnök szerény eredményekről beszélt.
2017-05-03: Világfigyelő - :

Találkozna az észak-koreai vezetővel

Donald Trump amerikai elnök közölte, megtiszteltetésnek venné, ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.